Olvad a maradék magyar – zajlik a lakosságcsere Ungváron
Kárpátalja területi székhelyéből ezekben a hónapokban válik több százezres nagyváros írja a mandiner.
Abban minden forrásunk egyetért, hogy aki ma két év után hazatérne Ungvárra, nem ismerne rá a településre.
„Ungvár a békeidőben 120 ezres város volt, most a legszerényebb becslések szerint is 200 ezresre duzzadt”
– fogalmaz lapunk kérdésére a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója, Dunda György. Kifejti: volt, hogy 500 ezer menekültet fogadott be a megye, ennek a fele ott is maradt, elsősorban a nagyvárosokban, a magyar többségét a második világháború után elvesztő Ungvár mellett Munkácson és az elvileg még magyar többségű Beregszászon is.
Lembergi, kijevi és odesszai nagyvállalatok építették a lakások ezreit.
Mindennek várható következménye volt a lakásínség, ami felhajtotta az árakat, megkeserítve a helyiek életét. A háború előtt egy átlagos lakást 35–80 ezer forintnyi hrivnyáért lehetett kibérelni, ez egyik pillanatról a másikra a három-ötszörösére, budapesti szintre ugrott, sőt volt, hogy a korábbi érték nyolcszorosára.
„Sok jól kereső, vagyonos menekült érkezett az ország belsejéből, ők megtehették, hogy kifizetik ezt az árat”
– mondja Dunda. A kereslet pedig építkezési fellendülést hozott a városba: „ahol egy talpalatnyi földet találnak, mindenhol építkeznek”, komplett utcákat húznak fel. A kulcsrakésztől messze lévő lakásokért négyzetméterenként 350–800 ezer forintot kérnek el, és a használt lakások ára is irreális a keresetekhez képest.
„Annyi az új kocsi, még a luxusautó is, hogy leparkolni se tudják őket” – fogalmaz Dupka György író, volt megyei képviselő. Elmondása szerint élete 72 éve alatt még nem látott olyat, mint ez az építési hullám Ungváron. Ő a keletről jövő közép- és nagyvállalkozók számának megugrását figyelte meg a térségben, a 80 százalékuk orosz ajkú ukrán.
„A lakásokat szinte farzsebből kifizetik, és a zsebben mindnek ott van a felmentési papírja is”
– említi. Ez logikus is, hiszen a leghevesebb sorozási hullám éppen Kárpátalját érinti.
A Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója rámutat:
„A minimálbér bruttó 8 ezer hrivnya, mintegy 80 ezer forint, ezt befagyasztották, jövőre se nő majd. A minimálnyugdíj 30 ezer forintnak, a tanárok, állami dolgozók bére nettó 100 ezernek felel meg.”
A versenyszférában valamivel jobb a fizetés, de az árak a magyarországi szinten vannak, a rezsi majdnem ugyanannyi, a hús és a tejtermékek még drágábbak is. Hogy miként képesek így túlélni?
„Leleményesek vagyunk, sokan két munkahelyen dolgoznak, mások hozzáügyeskednek valamit”
– fogalmaz.
Szerinte Viktor Mikita korábbi katonai kormányzó számai helytállók voltak, amikor a gazdasági vonatkozásokat méltatta: 400 vállalkozás települt be állami támogatással a megyébe, beruházásokat indítva, munkahelyet teremtve, aztán jöttek a dolgozók is a kevésbé szerencsés ukrajnai vidékekről. Ők aztán a saját mentalitásukkal átformálják a kis Európának is nevezett sokszínű, toleráns térség viszonyait.
„Van egy vicc, miszerint a belső-ukrajnaiak mondogatják, »kiváló hely ez a Kárpátalja, szuper minden, csak túl sok itt a helyi«”
– mutatja be egy közszájon forgó anekdotával a helyzetet Dunda György. Tény: egyes vélemények szerint a belső-ukrajnaiak sokat engednek meg maguknak.
„Nem igazán érzékelik, hogy vendégségbe jöttek, hanem inkább a saját arcukra akarják formálni a régiót”
– véli a lapigazgató. Hozzáteszi: ennek a helybéli ukránok éppúgy nem örülnek, mint a magyarok. Szerinte az biztosra vehető, hogy Kárpátalja már sosem lesz ugyanolyan, mint 2022 előtt.
Forrás: mandiner.hu/KH
