Top10
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Átszámítva 500 milliárd forintból épül szállodakomplexum Nyugat-Ukrajnában
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Ukrajna ellentmond Trumpnak, szerintük NATO-tagok lesznek
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
Partnerünk

Népszerű tartalom
Harkiv megyei település elfoglalását jelentették be az oroszok
A hadijelentés szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előrenyomult és 17 ellentámadást vert vissza. A moszkvai összegzés szerint a „különleges hadművelet” övezetében csaknem 1700, Kurszk irányában pedig több mint 250 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, kettő pedig megadta magát.
A moszkvai katonai tárca az elmúlt nap folyamán az Ukrajnában megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel egyebek között több katonai reptér infrastruktúráját, pilóta nélküli repülőszerkezeteket irányító központokat, ahonnan a zaporizzsjai atomerőművet támadták kamikaze drónokkal, valamint négy tábori lőszerraktárt, egy amerikai gyártmányú HIMARS sorozatvetőt, négy harckocsit és három egyéb páncélozott harcjárművet, két 155 milliméteres önjáró tarackot, egy HIMARS-rakétát, továbbá 71 drónt repülőgép típusú drónt, közülük 56-ot a „különleges hadművelet” övezetén kívül.
Vlagyimir Rogov, az Új Régiók Integrációkoordinációs Tanácsának társelnöke a RIA Novosztyi hírügynökségnek kijelentette, hogy az orosz hadsereg a donyecki régió nyugati részén behatolt Velika Novoszilka községbe, ahol az ukrán fegyveres erők egy jelentős parancsnoki és logisztikai központja található. Szergej Lebegyev, az oroszpárti „mikolajivi földalatti mozgalom koordinátora” ugyanennek a hírügynökségnek azt mondta, hogy az orosz csapások Hmelnickij megyei Sztarokosztjantyinivban a repülőteret és egy raktárt, Zsitomir megyében pedig külföldi „zsoldosok” egy ideiglenes telepítési helyét találták el.
Kurszk megyében az orosz tájékoztatás értelmében az ukrán hadsereg egyebek között négy harckocsit, négy gyalogsági harcjárművet és három páncélozott harcjárművet veszített. Moszkva szerint a kurszki régióba augusztus 6-án betört ukrán erők eddig több mint 35760 embert, 221 harckocsit, 156 gyalogsági harcjárművet, 121 páncélozott személyszállító járművet, 1197 páncélozott harcjárművet, 1035 gépkocsit, 304 tüzérségi löveget és 40 sorozatvetőt veszítettek.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók településeiről is jelentettek kedden tüzérségi és dróntámadást. Az elmúlt nap folyamán Enerhodart és a zaporizzsjai atomerőmű környékét a tüzérség öt, pilóta nélküli repülőszerkezetek pedig három alkalommal támadták. A három drón közül kettőt lelőttek, egyet pedig földre kényszerítettek.
A Herszon megyei Nova Kahovkában ukrán kazettás lövedék talált el egy autóbuszt, amelyben négy ember életét vesztette, 17 pedig súlyosan megsebesült. A kiérkező mentőket drónok támadák, de ekkor személyi sérülés már nem esett.
A „Donyecki Népköztársaság” legfelsőbb bírósága távollétében négy grúz „zsoldost” 14 és 23 év közötti szabadságvesztésre ítélt.
Forrás: MTI
- A Boriszpil reptér tárgyalásokat jelentett be a Wizz Airrel a járatok újraindításáról
- Zelenszkij: Soha nem fogjuk elismerni a megszállt területeket oroszként
- Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
- A Kreml ukrán provokációról beszél a csernobili dróntámadás kapcsán
- Zelenszkij már Münchenben van, de az amerikai alelnökkel való tárgyalás még várat magára
- Újabb donyecki evakuációs vonat érkezett Kárpátaljára
- Mit lehet tenni a toborzótisztek önkénye ellen?
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Videó: Orosz drón csapódott a csernobili atomerőmű szarkofágjába
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Megszólalt a magyar külügy az ukrán lejáratásról: Kijev nem tagadta egyértelműen az akciót
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Átszámítva 500 milliárd forintból épül szállodakomplexum Nyugat-Ukrajnában
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Ukrajna ellentmond Trumpnak, szerintük NATO-tagok lesznek
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- Zelenszkij: Ha Ukrajna nem lesz NATO-tag, Ukrajna a saját területén fogja felépíteni a NATO-t
- Ukrajna elveszíti területei egyharmadát és ásványkincseit Robert Fico szerint
FRISS hírek
- A Boriszpil reptér tárgyalásokat jelentett be a Wizz Airrel a járatok újraindításáról
- Zelenszkij: Soha nem fogjuk elismerni a megszállt területeket oroszként
- Megvolt az első tárgyalás Münchenben az ukrajnai békéről: itt van, amit tudni lehet
- A Kreml ukrán provokációról beszél a csernobili dróntámadás kapcsán
- Zelenszkij már Münchenben van, de az amerikai alelnökkel való tárgyalás még várat magára
- Újabb donyecki evakuációs vonat érkezett Kárpátaljára
- Mit lehet tenni a toborzótisztek önkénye ellen?
- Bedurvult Amerika: katonai akció jöhet, ha Oroszország nem köt békét Ukrajnával
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Videó: Orosz drón csapódott a csernobili atomerőmű szarkofágjába
- Nem állnak le a fegyverszállítmányok: tankokat, YPR-eket, vadászgépeket kapott Ukrajna
- Vészesen csökken Ukrajna gázkészlete, Magyarország mentheti meg őket
- Bejelentette Donald Trump: már ma jön az első orosz-ukrán-amerikai béketalálkozó
- Ukrajna: Ezekkel a feltételekkel szerződhetnek katonának a 18–24 évesek
- Megszólalt a magyar külügy az ukrán lejáratásról: Kijev nem tagadta egyértelműen az akciót