Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Ukrajna továbbra sem kapott meghívást a szaúd-arábiai béketárgyalásokra
Az amerikai külügyminiszter elismeri, hogy az ukrajnai háború rendezése több lépcsőben fog megvalósulni
Zelenszkij: Oroszországnak legalább a 2022 februári vonalig ki kell vonnia a csapatait Ukrajnából
Rendkívüli csúcsot hívnak össze az európai vezetők, miután kiderült, hogy Trump nélkülük tárgyalna az oroszokkal
Keith Kellogg kerek perec leszögezte: Európa nem lesz részese az orosz-ukrán béketárgyalásoknak

Márciusban indexálják az idős ukránok nyugdíját

Jövő év márciusában indexálják a nyugdíjakat az idős ukránok számára. A szakértő elmondta, hogy mennyivel emelkedhetnek a kifizetése.

Most már biztos, hogy 2025-ben indexálni fogják a kifizetéseket. A pontos adatok az emelésről később állnak majd rendelkezésre, most hozzávetőleges számítások vannak.

Lidija Tkacsenko, a Demográfiai és Társadalomtudományi Intézet vezető kutatója szerint

2025-ben 10-12%-kal emelkedhetnek a nyugdíjak. Összehasonlításképpen: a tavalyi növekedés körülbelül 6%-os volt.

„A fizetések dinamikája erősen szezonális. A Nyugdíjalap statisztikákat tesz közzé az átlagbérről, amelyből az egységes szociális adót fizetik, és a második negyedévben jelentős növekedés volt. Ezért könnyen lehet, hogy a nyugdíjakat 10-12%-kal fogják emelni” – magyarázta a szakértő.

Érdemes megjegyezni, hogy a 2025. márciusi indexálás csak a „csupasz nyugdíjra” vonatkozik, vagyis a juttatásokat nem számítják újra. A változások nem érintik azokat a nyugdíjasokat, akik az elmúlt két évben lettek nyugdíjasok.

Lídia Tkacsenko megjegyezte, hogy az idős ukránok mintegy felének 3-4 ezer hrivnya közötti a nyugdíja.

Forrás: pmg.ua/KH


Református

🔔 FRISS HÍREK

Kövessen minket a
Facebookon,
Twitteren,
Telegramon és
Google Hírekben,
és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!

FRISS hírek







Megtalál minket a
NAV honlapján is!

NAV

Kiemelt

Ukrajna továbbra sem kapott meghívást a szaúd-arábiai béketárgyalásokra

Az orosz-ukrán háború lezárását célzó tárgyalásokra még mindig nem kapott meghívást a megtámadott ország elnöke. Egy, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz közel álló tanácsadó szerint Ukrajnát ...
Kiemelt

Az amerikai külügyminiszter elismeri, hogy az ukrajnai háború rendezése több lépcsőben fog megvalósulni

Marco Rubio amerikai külügyminiszter felvetette, hogy az ukrajnai háború rendezése több szakaszban valósulhat meg. Tűzszünettel kellene kezdeni. Rubio szerint Donald Trump amerikai elnök véget akar ...
Kiemelt

Zelenszkij: Oroszországnak legalább a 2022 februári vonalig ki kell vonnia a csapatait Ukrajnából

Volodimir Zelenszkij elnök úgy véli, hogy Oroszországnak legalább a 2022. február 24-i nagyszabású invázió megkezdése előtti vonalra kell visszavonnia csapatait Ukrajna területéről, és Kijevnek is ...
Kiemelt

Rendkívüli csúcsot hívnak össze az európai vezetők, miután kiderült, hogy Trump nélkülük tárgyalna az oroszokkal

Az európai vezetők jövő héten Párizsban tanácskoznak az ukrajnai háborúról, miután felmerült, hogy Donald Trump különbéketárgyalásokat folytatna Oroszországgal, Európa részvétele nélkül. A Fehér Ház tisztviselői ...
Kiemelt

Keith Kellogg kerek perec leszögezte: Európa nem lesz részese az orosz-ukrán béketárgyalásoknak

Trump különmegbízottja, Keith Kellogg, határozott üzenetet küldött Európának, kijelentve, hogy Európa nem számíthat az Egyesült Államokra saját biztonsága érdekében – írja a Mandiner. Kellogg hangsúlyozta, ...
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com