A francia hadsereg egyik tisztségviselője nyilatkozott a francia AFP hírügynökségnek, és elmondta, hogy az ukrán katonák közül néhányan dezertálnak a kiképzés során.
A NATO-tagországok az ukrajnai háború kezdete óta hozzájárulnak Ukrajna védelmi képességeinek erősítéséhez, amelynek része, hogy a kelet-európai országból érkező katonák kiképzését vállalják. Az elmúlt közel három évben több ezer ukrán katona utazott Nyugat-Európába, ahol hónapokig tartó kiképzésen vettek részt, majd a megszerzett tudásukat a frontvonalon kamatoztatták.
Az utóbbi időben egyre több beszámoló érkezik arról, hogy az ukrán hadsereg morálja folyamatosan romlik, ami a dezertálások számának növekedéséhez vezet. Az információk ellentmondásosak: Kijev próbálja minimalizálni a jelenség súlyosságát, míg orosz források szerint tömegesen hagyják el a fegyveres erőket az ukrán katonák. Pontos adatok nem állnak rendelkezésre, de különösen figyelemreméltó, hogy Ukrajna külföldi partnerei már a kiképzés során is dezertálásokról számolnak be.
A francia tisztségviselő hangsúlyozta, hogy a dezertálások marginális jelenségnek tekinthetők, hiszen a több ezer kiképzésre küldött katona közül mindössze néhány tucat döntött a távozás mellett. Kiemelte azt is, hogy a katonák francia laktanyában tartózkodtak, és joguk volt elhagyni azt.
Forrás: Portfolio/KH
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- További háborús hírek