Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Ukrajna továbbra sem kapott meghívást a szaúd-arábiai béketárgyalásokra
Az amerikai külügyminiszter elismeri, hogy az ukrajnai háború rendezése több lépcsőben fog megvalósulni
Zelenszkij: Oroszországnak legalább a 2022 februári vonalig ki kell vonnia a csapatait Ukrajnából
Rendkívüli csúcsot hívnak össze az európai vezetők, miután kiderült, hogy Trump nélkülük tárgyalna az oroszokkal
Keith Kellogg kerek perec leszögezte: Európa nem lesz részese az orosz-ukrán béketárgyalásoknak

Így menekülhet meg a besorozástól a letartóztatott korábbi Fradi-játékos

Ihor Haratin nagy lépést tett afelé, hogy ne keljen harcolnia az ukrán-orosz konfliktusban.

A 29 éves középpályás éppen a családjával utazott, amikor Técső mellett egy ellenőrzőponton előállították. Klubja, a Kolosz Kovalivka később cáfolta, hogy a frontra küldik, de nem tagadta: fennáll a veszélye. Most úgy tűnik, hogy sikerült megoldást találni a helyzetre: aláírt az ukrán élvonalban 9. helyen álló Veres Rivnéhez, mellyel két és fél évre szóló szerződést kötött.

Hogy miért is lélegezhet fel Haratin? Ugyanis az első osztályban szereplő futballistákkal ellentétben a harmadik ligában érdekelt, profinak nem minősülő játékosok állítólag nem mentesülnek a kötelező katonai szolgálat alól – írja az m4sport.hu.

Kérdezhetik joggal: a Kolosz nem volt első osztályú? A válasz, hogy de, az volt, csakhogy a nyáron érkezett Haratin mindössze három meccsen lépett pályára a Kijev melletti település első csapatában, így a harmadosztályban szereplő tartalékegyütteshez irányították – az ott játszóknak azonban már nem jár mentesség a hadkötelezettség alól!

Ezért is kellett ismét csapatot váltania a 2019 és 2021 között a Ferencvárosban szerepelt, négy magyar bajnoki címet elhódító középpályásnak. Ihor Haratin kulcsembere volt Szerhij Rebrov együttesének, többek között a Bajnokok Ligája-csoportkörbe jutott csapatban is fontos szerepe volt, a Barcelona ellen büntetőből gólt is szerzett.

Forrás: Mandiner


Református

🔔 FRISS HÍREK

Kövessen minket a
Facebookon,
Twitteren,
Telegramon és
Google Hírekben,
és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!

FRISS hírek







Megtalál minket a
NAV honlapján is!

NAV

Kiemelt

Ukrajna továbbra sem kapott meghívást a szaúd-arábiai béketárgyalásokra

Az orosz-ukrán háború lezárását célzó tárgyalásokra még mindig nem kapott meghívást a megtámadott ország elnöke. Egy, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz közel álló tanácsadó szerint Ukrajnát ...
Kiemelt

Az amerikai külügyminiszter elismeri, hogy az ukrajnai háború rendezése több lépcsőben fog megvalósulni

Marco Rubio amerikai külügyminiszter felvetette, hogy az ukrajnai háború rendezése több szakaszban valósulhat meg. Tűzszünettel kellene kezdeni. Rubio szerint Donald Trump amerikai elnök véget akar ...
Kiemelt

Zelenszkij: Oroszországnak legalább a 2022 februári vonalig ki kell vonnia a csapatait Ukrajnából

Volodimir Zelenszkij elnök úgy véli, hogy Oroszországnak legalább a 2022. február 24-i nagyszabású invázió megkezdése előtti vonalra kell visszavonnia csapatait Ukrajna területéről, és Kijevnek is ...
Kiemelt

Rendkívüli csúcsot hívnak össze az európai vezetők, miután kiderült, hogy Trump nélkülük tárgyalna az oroszokkal

Az európai vezetők jövő héten Párizsban tanácskoznak az ukrajnai háborúról, miután felmerült, hogy Donald Trump különbéketárgyalásokat folytatna Oroszországgal, Európa részvétele nélkül. A Fehér Ház tisztviselői ...
Kiemelt

Keith Kellogg kerek perec leszögezte: Európa nem lesz részese az orosz-ukrán béketárgyalásoknak

Trump különmegbízottja, Keith Kellogg, határozott üzenetet küldött Európának, kijelentve, hogy Európa nem számíthat az Egyesült Államokra saját biztonsága érdekében – írja a Mandiner. Kellogg hangsúlyozta, ...
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com