A kontrakty.ua információja szerint az ukrán kormány határozata értelmében nem kell feltétlenül börtönbe vonulniuk azoknak az állami köztisztviselőknek, akiket valamilyen bűncselekmény miatt ítéltek el.
A miniszteri kabinet határozata kiegészítés a korábbi hasonló tartalmúhoz és azokra is vonatkozik, akik ellen még nem született meg a bíróság ítélete, de vizsgálati fogságban ülnek vagy egyéb szankciókat alkalmaznak ellenük. Beállhatnak a seregbe a feltételesen szabadlábra helyezettek is. Viszont kivételt képeznek a két vagy több emberélet kioltásáért és egyéb különösen súlyos bűncselekményekért elítéltek valamint a nemzetbiztonság ellen vétők.
Ezek a megtévedt köztisztviselők az új szabályozás értelmében a büntetés végrehajtás helyett választhatják a frontszolgálatot. Az így döntőket a hadsereg speciális alakulataihoz vezénylik. Ezekben jelenleg több mint hatezer elítélt teljesít szolgálatot.
Forrás: kontrakty.ua/KH
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- További háborús hírek