A zn.ua híre szerint Poltava megyében fegyveres merényletet követtek el az egyik toborzóiroda munkatársa ellen, Rivne megyében pedig felrobbantották az egyik hadkiegészítőt.
Poltava megyében Pirjatin városában épp a kiképzőhelyre készültek elszállítani a toborzóközpontból a frissen mozgósított férfiakat, amikor váratlanul felbukkant egy alak. A civil ruhába öltözött, arcát és fejét kapucnival eltakaró egyén egy vadászpuskából rálőtt a toborzótisztekre, akik közül egy halálosan megsebesült, a helyszínen életét vesztette.
A merénylő elragadta a lelőtt toborzótiszt fegyverét majd az egyik mozgósítottal együtt elmenekült a helyszínről. Nem sokkal később az üldözőknek sikerült elfogni a feltételezett elkövetőt és társát.
Halálos áldozatot követelt a Rivne Megyei Hadkiegészítő elleni merénylet is. Az intézmény ellen robbantásos merényletet követtek el, amelyben egy toborzótiszt életét vesztette, hatan súlyosan megsebesültek.
A merényletekre reagáló Mihajlo Drapatij a fegyveres erők szárzaföldi csapatainak főparancsnoka kijelentette, hogy a hátországban szolgálatot teljesítő katonák és toborzóirodák, hadkiegészítők elleni merénylet vagy bármilyen támadás vörös vonalnak minősül, amit nem szabad átlépni. Ám mint megjegyezte a társadalom egyre inkább elfordul a katonaságtól, közönnyel viseltetik az ilyen támadások iránt, sőt sokan helyeslik is azokat.
A hatalom azonban kegyetlen megtorlásokkal fog válaszolni ezekre a haderő elleni támadásokra.
Forrás: ZN.ua/KH
- Jermak telefonon egyeztetett Trump ukrajnai különmegbízottjával
- Orosz légitámadás ölt meg három embert Ukrajnában
- Moszkva szerint heteken belül találkozhat Donald Trump és Vlagyimir Putyin
- Ismét rendkívüli áramszünetek vannak több ukrán régióban
- Zelenszkij szerint Trumpnak még nincs terve arról, hogyan kéne lezárni a háborút
- „Nem az oroszok, hanem az ukránok pakoltak fel magyarokat halállistákra” + videó
- Zelenszkij: Putyin fél tőlem – az ukrán elnök ultimátumot adott
- Kurszknál nagy erőkkel indított ellentámadást az orosz hadsereg
- Ukrajna rekordösszeget fordít iskolai óvóhelyekre
- Háborús fáradtság uralkodik Ukrajnában
- További háborús hírek