Beregszász mellett élt Géza, az a kárpátaljai magyar férfi, aki az orosz–ukrán háború első napján csatlakozott az Ukrán Fegyveres Erőkhöz. A katona azóta is aktívan harcol a fronton, mára ő a legtapasztaltabb gyalogosok egyike. Az Ukrajinszka Pravda készített vele interjút, amelyben részletesen beszámolt az eddigi tapasztalatairól.
Az 50 éves Géza a kárpátaljai 128. önálló hegyi rohamdandár gyalogosa. „Mondhatnánk, hogy ő az Ukrán Fegyveres Erők jelenlegi gyalogságának tipikus képviselője: egy volt civil, 50 év feletti, a civil életben dolgozó hétköznapi ember. De nem. Géza egyediségét mindenekelőtt a neve jelzi. Ő magyar nemzetiségű, anyanyelve a magyar, és Géza az ukrán állampolgárság mellett magyar állampolgársággal is rendelkezik, és ezt nem is titkolja” – írja az Ukrajinszka Pravda arról a kárpátaljai magyar férfiról, aki immár három éve harcol az oroszok ellen Ukrajna oldalán.
Mint írják, a szemüveges, alacsony, vékony férfi nem rendelkezik az Ukrán Fegyveres Erők katonáinak tulajdonított félelmetes testi jegyekkel, „csak” támadásokban vesz részt, szemtől szemben látja az ellenséget, több sebesülése is van, egyszer két kilométeren keresztül vonszolta egy elesett bajtársát, és több orosz foglyot ejtett.
A portál szerint Géza egy Beregszász melletti magyarlakta faluból származik. A háború előtt kertészként dolgozott falujában, több temető, óvoda és más önkormányzati területek parkosításával foglalkozott. 2022. február 24-én, az orosz invázió első napján felhívták a polgármesteri hivatalból, és közölték vele, hogy önkormányzati intézmény alkalmazottjaként jelentkeznie kell a hadkiegészítő parancsnokságnál. Géza így is tett, és még aznap mozgósították. Így lett a 128. önálló hegyi rohamdandár gyalogosa. Azóta is lövész, amely a legalacsonyabb beosztásnak számít. Katonaként egy rohamosztagban szolgálni a legnehezebb, legveszélyesebb és leghálátlanabb munka, magyarázta a lap.
„Egyesek azt mondják, hogy nem kellett volna belépnem a hadseregbe, mehettem volna külföldre, mint mások. Nem érdekel, hadd mondjanak, amit akarnak. Azért mentem, mert ez volt a kötelességem. Nem vagyok ukrán nacionalista, magyar vagyok, de ez az én hazám. Ha mindenki elmenekül, akkor ki rúgja szét a kacapok (az oroszok gúnyneve Ukrajnában és Lengyelországban – a szerk.) seggét?”
– válaszolt Géza a mozgósítását firtató kérdésre.
Az egykori kertész az invázió kezdetén Zaporizzsjában találkozott a háború borzalmaival. Bajtársaival együtt lövészárkokat ásott, hogy elrejtőzzenek a tüzérségi tűz és az orosz helikopterek elől, amelyek szemtelenül közvetlenül az állásokba repültek és irányítatlan légi rakétákat lőttek a gyalogságra. Ezt követően Herszont és Bucsát is megjárta, miközben sorra szabadították fel az oroszok által elfoglalt településeket 2022 végén. A rengeteg közelharc óvatos és hidegvérű harcossá tette Gézát, aki megérti, hogy a túléléshez félre kell tenni az érzelmeket.
„Bahmutban a Wagner-emberek gyakran tettették magukat halottnak. Ha elhaladtál mellettük, felálltak és hátba lőttek. Azóta van egy szokásom:
ha ellenséges testet látsz, és nem vagy biztos benne, hogy halott-e vagy sem, adj egy ellenőrző lövést. Ezt tanították nekünk a külföldi kiképzőink.Mert az ellenség lehet sebesült, eszméletlen, sokkos állapotban, és akkor hátba lőhet”
– magyarázta a kárpátaljai magyar katona.
A Donyeck-közeli harcokban az egyik közeli barátját is elvesztette. „Egy repesz találta el a fejét, 32 éves volt. Két kilométeren keresztül vonszoltam őt, annak ellenére, hogy tankok voltak a közelben és aknák robbantak. Ha a legkisebb lehetőség is van rá, ki kell húzni a halottat, nem szabad halogatni. Mert később, nagy valószínűséggel nem lesz rá lehetőség” – mesélte. Elmondása szerint ő maga is többször megsebesült, de még a zúzódásokat sem számolta. „Az első sérülésem 2022-ben volt, egy repesz találta el a lábamat. Késsel húztam ki és kötöztem be. Aztán egy kamikaze dróntól kaptam egy repeszt a hátamba, és két bajtársam meghalt mellettem. De elmentem a rohamra, mert nem volt súlyos a sebem” – folytatta Géza.
Mára Géza lett a kárpátaljai 128. önálló hegyi rohamdandár egyik legtapasztaltabb tagja. Arra a kérdésre, hogy hány orosz katonát ölt meg a harcok alatt, azt válaszolta, hogy nem akarja tudni.
„Nem tudom, nem is akarom tudni. Emlékszem minden bajtársamra, aki meghalt, név szerint meg tudom nevezni őket, de az ellenségeim nem érdekelnek. Megértem, hogy magam is meghalhatok, sok ilyen eset volt már. De amikor a nullára megyek, nem gondolok rá. Csak a visszatérésem utáni második-harmadik napon kezdek el remegni. Akkor veszek egy mély lélegzetet, és elismétlem magamban: nyugi, felejtsd el!”
– számolt be tapasztalatairól a katona – az Ukrajinszka Pravda nyomán közölte a hirado.hu.
Forrás: Hiradó/KH
Népszerű tartalom
Partnerünk
NAV honlapján is!
