Kiskorú sofőr okozott balesetet a csapi határátkelőnél, majd elmenekült

Kiskorú sofőr okozott balesetet a csapi (Tisza) határátkelőhely közelében, majd elhagyta a helyszínt. A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a jogosítvánnyal nem rendelkező kiskorú fiút.


A Kárpátaljai Járőrszolgálat közlése szerint tegnap este érkezett bejelentés egy közlekedési balesetről a Tisza ellenőrző-áteresztő pont közelében. A helyszínre érkező járőrök egy sérült Skoda típusú gépkocsit találtak, a jármű vezetője vagy más érintett személy azonban nem volt a helyszínen.

A járőrök rögzítették a baleset tényét, és az anyagokat további vizsgálatra átadták a közlekedési balesetek felderítésével és feldolgozásával foglalkozó osztály munkatársainak. A nyomozás során a rendőrök rövid időn belül azonosították a sofőr személyét és felkutatták őt.

A vizsgálat megállapította, hogy a sofőr nem a megfelelő sebességgel közlekedett és nem tartotta be a követési távolságot. Ennek következtében a szalagkorlátnak ütközött, átszakította azt, majd a jármű a tetejére borulva állt meg, és jelentős mechanikai sérüléseket szenvedett.

Mint kiderült, a gépkocsit egy kiskorú vezette. Az okmányellenőrzés során megállapítást nyert, hogy a fiatalember nem rendelkezett a járművezetéshez szükséges engedéllyel, számolt be a zakarpattya.net.ua hírportál.


📢 Ne maradj le a friss hírekről! Kövess minket a Facebookon is:

👉 Követés a Facebookon

Iratkozzon fel, hogy elsőként értesüljön híreinkről!


Református

Ezt olvasta már?