Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Turcsinov: méterről-méterre foglalná vissza az elcsatolt régiókat

Ukrajna tavaly egy méter területet sem vesztett, sőt épp ellenkezőleg területeket foglalt vissza – mondta Olekszandr Turcsinov, az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBOU) titkára az orosznyelvű BBC-nek adott interjújában.

Turcsinov véleménye szerint Ukrajna előtt az a feladat áll, hogy minimális veszteségekkel méterről-méterre, kilométerről-kilométerre keletre haladjanak, és csak akkor ér véget az ATO, ha felszabadítják a felkelők ellenőrzése alatt álló területeket.

„Nincs más alternatívánk, csakis a győzelem. Az előző év volt az első, amikor egy méter földet sem vesztettünk, hanem épp ellenkezőleg kilométereket nyomultunk előre” – fogalmazott Turcsinov. Megjegyezte, ha Oroszország nem avatkozott volna bele a donbászi konfliktusba, akkor már rég visszafoglalták volna a felkelők által ellenőrzött donyecki és luganszki területeket.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com