Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Szeles, hűvös húsvétunk lesz

Hidegfrontot, szeles húsvétvasárnapot és hétfőt jelez az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Szombat délutántól a felhős ég mellett legfeljebb csak rövid időszakokra bújhat elő a nap. Szórványosan eső, záporeső is előfordulhat. Emellett megélénkül a délnyugati szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet délután többnyire 15-20 Celsius-fok között alakul. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.

Vasárnap hajnalban „gyorsmozgású”, gyenge hidegfront vonul át a Kárpát-medence fölött. Jelentős csapadék nem várható, csak elszórtan lehet kisebb eső, zápor.

Ezzel együtt húsvét első napján szinte országszerte megerősödik az északnyugati szél. Vasárnap a leghidegebb órákban 4-10 fok lehet. Napközben 13-18 fokig melegszik a levegő.
Húsvéthétfőn is megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon meg is erősödik a légmozgás. A minimumhőmérséklet mínusz 1 és plusz 6, a maximumhőmérséklet 11-16 fok között alakul. A változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre is lehet számítani, nyugat felől szórványosan alakul ki zápor, zivatar.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com