Alexander Hug, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelői missziójának helyettes vezetője szerint nem volt véletlen a robbanás, amelyben meghalt az EBESZ egyik amerikai tagja, két megfigyelő pedig megsebesült a háború sújtotta Donyec-medencében.
Április 23-án 11:20 körül a megfigyelők két páncélozott terepjárója hat megfigyelővel haladt ugyanazon az útvonalon, mint egy nappal korábban, amikor az egyik gépkocsi aknára hajtott. Aznap már másodszor haladtak el ugyanazon az útvonalon. A 4,5 tonnás terepjárót hét méterre repítette a robbanás ezután kigyulladt és teljesen leégett.
Hug azokat tartja felelősnek, akik megígértek, hogy ezen az útszakaszon nem lesznek robbanóanyagok.
„A minszki folyamat résztvevői megígérték, hogy nem helyeznek el új bombákat. A nyomozás még folyamatban van és több szervezet vizsgálja az ügyet” – mondta Hug.
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- További háborús hírek