Népszerű tartalom

Zelenszkij üzent Trumpnak: Itt az ideje, hogy helyrehozzuk a dolgokat
Európa nyugati felében komoly szervezkedés zajlik Donald Trump ellen, figyelmeztet Szijjártó Péter
Ursula Von der Leyen bemutatta az EU új, 150 milliárd eurós védelmi csomagját
Az amerikai katonai segélyek szüneteltetése az ukrán légvédelmet és a tüzérséget érintik hátrányosan
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal

Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Hozzálátott a kijevi parlament az ország 2018-as költségvetésének a megvitatásához.

A legfontosabb pénzügyi dokumentum tervezetét még szeptember 15-én nyújtották be a Legfelsőbb Tanácshoz, de mostanáig még hozzá sem láttak ahhoz. Azért nem, mert a koalícióban nem volt meg az elfogadásához szükséges szavazatmennyiség. Az a tény, hogy most már tárgyalják a büdzsét, azt jelenti, hogy a kormány lát esélyt annak elfogadására.

Ugyanakkor a tervezetet komoly kritikával illette Viktor Pinzenik kárpátaljai származású képviselő és egykori pénzügyminiszter. A politikus szerint az a legnagyobb gond, hogy a számok alapján egyáltalán nem biztosított a kellő pénzügyi stabilitás.

Elmagyarázta, hogy amennyiben a kabinet 3 százalékos gazdasági bővüléssel és 21 százalékos átlagbér-növekedéssel számol, akkor tarthatatlan lesz a jelzett 7 százalékos infláció. Szerinte az is befolyásolja majd a makrogazdasági helyzet rosszabbodását, hogy a kereskedelem nagysága és az export csak kisebb ütemben növekszik majd, miközben az import nagyobb ütemben gyarapszik, ez pedig negatívan befolyásolja a külkereskedelmi mérleget, ami szállítja majd rossz következményeit a teljes büdzsére vonatkoztatva.


Református

Népszerű tartalom

Zelenszkij üzent Trumpnak: Itt az ideje, hogy helyrehozzuk a dolgokat
Európa nyugati felében komoly szervezkedés zajlik Donald Trump ellen, figyelmeztet Szijjártó Péter
Ursula Von der Leyen bemutatta az EU új, 150 milliárd eurós védelmi csomagját
Az amerikai katonai segélyek szüneteltetése az ukrán légvédelmet és a tüzérséget érintik hátrányosan
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Kövessen minket a
Facebookon,
Twitteren,
Telegramon és
Google Hírekben,
és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!
107
Ön szerint helyes lépés, hogy Trump felfüggesztette az Ukrajnának szánt katonai segélyt?

FRISS hírek




Partnerünk

Megtalál minket a
NAV honlapján is!

NAV
KárpátHÍR ... : .