Népszerű tartalom

Zelenszkij üzent Trumpnak: Itt az ideje, hogy helyrehozzuk a dolgokat
Európa nyugati felében komoly szervezkedés zajlik Donald Trump ellen, figyelmeztet Szijjártó Péter
Ursula Von der Leyen bemutatta az EU új, 150 milliárd eurós védelmi csomagját
Az amerikai katonai segélyek szüneteltetése az ukrán légvédelmet és a tüzérséget érintik hátrányosan
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal

Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Szinte egyszerre jelentettek be ismeretlen telefonálók bombariadókat kedd este Ukrajnában, Kijevben és az ország keleti részében lévő Harkivban több nagy forgalmú nyilvános helyről, ami miatt több mint ezer embert kellett evakuálni.

Az UNIAN hírügynökség Okszana Bliscsik, a fővárosi rendőrség szóvivőjének tájékoztatása alapján arról számolt be, hogy egy kijevi kórházból 150 főt evakuáltak. Az épületet már átvizsgálták, de robbanószerkezetet nem találtak. Szintén bombariadó volt a kijevi központi és – sajtóhírek szerint – a déli vasútállomáson is, valamint a Guliver bevásárlóközpontban. Bliscsik a Facebookon arról tájékoztatott, hogy a központi pályaudvarról 900 embert evakuáltak, az említett bevásárlóközpont evakuálása bejegyzésének közlésekor még folyamatban volt.

Ezzel egy időben a harkivi metró négy állomását kellett lezárni bombariadó miatt. A metrószerelvények a megállókon megállás nélkül haladnak át, amíg ki nem derül, rejtettek-e el azokban robbanószerkezetet. Bombariadó miatt az egyik harkivi bíróságot is át kellett vizsgálni. Onnan mintegy 250 embert evakuáltak, robbanószerkezet nem találtak a hatóságok. Múlt pénteken bombariadók miatt egyszerre tíz ukrán város repülőterén állították le átmenetileg a légi közlekedést, robbanó szerkezetet azonban sehol sem találtak.


Református

Népszerű tartalom

Zelenszkij üzent Trumpnak: Itt az ideje, hogy helyrehozzuk a dolgokat
Európa nyugati felében komoly szervezkedés zajlik Donald Trump ellen, figyelmeztet Szijjártó Péter
Ursula Von der Leyen bemutatta az EU új, 150 milliárd eurós védelmi csomagját
Az amerikai katonai segélyek szüneteltetése az ukrán légvédelmet és a tüzérséget érintik hátrányosan
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Kövessen minket a
Facebookon,
Twitteren,
Telegramon és
Google Hírekben,
és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!
107
Ön szerint helyes lépés, hogy Trump felfüggesztette az Ukrajnának szánt katonai segélyt?

FRISS hírek




Partnerünk

Megtalál minket a
NAV honlapján is!

NAV
KárpátHÍR ... : .