Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Hidegfront hoz lehűlést és csapadékot

Néhány napig még marad a felhős, szürke, több helyen nyirkos idő, hétvégén azonban egy hullámzó hidegfront hoz változást időjárásunkban.

Az Időkép azt írja, csütörtökön napközben az ország legnagyobb részén szürke, borongós időre kell számítani. A vastag felhőrétegből főként északon fordulhat elő gyenge szitálás, ködszitálás. Hosszabb napos időszakokra, kellemesebb időre a szelesebb nyugati, délnyugati tájakon élők készülhetnek. Itt többfelé megélénkül majd a déli, délnyugati szél, mely szárazabb, enyhébb levegőt hoz magával 13-16 fokos csúcshőmérsékletet eredményezve. Keleten, északkeleten ezzel szemben 3-8 fok közötti értékeket mérhetünk.

Pénteken többfelé csak délutánra oszlik majd fel a reggeli köd, azonban a nap hátralévő részére is borult, erősen felhős marad az ég. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás, napközben 6-13 fokot mérhetünk.

Szombaton a ködös reggel után változóan felhős időre számíthatunk, majd északnyugat felől erősen megnövekszik megvastagszik a felhőzet, késő estétől egyre többfelé eleredhet az eső. Feltámad a délies szél, a Dunántúlon viharos lökések is kísérhetik. A csúcshőmérséklet 8 és 15 fok között alakul.

A szombat éjjel, vasárnap virradóra érkező hidegfront esős, borongós időt hoz. Nyugat felől többfelé válthat havas esőbe, hóba a csapadék formája. Az északnyugatira forduló szelet a Dunántúlon erős, viharos lökések kísérhetik. Visszaesik a hőmérséklet, a maximumok 10 fok alatt maradnak.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com