Népszerű tartalom
Top10
- „Azonnal le kell állniuk” – Ukrajna kemény feltételeket szabott Moszkvának a háború lezárásával kapcsolatban
- Állítólag Donald Trump hivatalában öt pontos vádirat áll készen Zelenszkij ellen
- Trump Zelenszkij bocsánatkérő levele után: Itt az idő arra, hogy lezárjuk az esztelen háborút
- Elon Musk elképesztő ötlettel állt elő Zelenszkijjel kapcsolatban
- Biztosan hullazsákban végzi, aki jelentkezik az ukrán seregbe
- Ukrajnának még 3–7 évig ki kell tartania, mert csak Oroszország összeomlása hozhatja el a békét, állítja egy ukrán tiszt
- Cáfol az amerikai pénzügyminiszter: szó sincs semmiféle megállapodásról az ukránokkal
- Orosz katonai szakértő: valójában csak egy trükk Trump legújabb lépése az ukrajnai támogatások leállításáról
- Újabb állam jelentkezett be az orosz-ukrán béketárgyalásokra
- Apa és fia vonaton fuvarozta a mozgósítás elől menekülőket
Partnerünk

Az mindenki számára ismert, hogy Ukrajnában durván semmibe veszik a fogyasztóvédelmi előírásokat, azt nap mint nap tapasztalhatjuk.
Ennek egyik példája, hogy továbbra sem büntetik meg azon kereskedőket, akik kasszagép nélkül dolgoznak. Gyakori, hogy a pénztárnál más összeget ütnek ki, mint ami az árcédulán szerepel, nem hajlandóak kicserélni a selejtes árut, nem vállalnak felelősséget azért, ha ellopják a táskát a megőrzőből és még hosszasan sorolhatnánk a jogsértéseket. Most újabb visszalépés készül az érdekvédelem terén.
A regionális vállalkozói központ vezetője szerint az üzletekben kötelezően kialakított fogyasztóvédelmi sarkok fenntartása túl sok idejét veszi el a személyzetnek, ezért azokat át kell alakítani. „17 dokumentumot kell kifüggeszteni a falra. Van köztük olyan, amelyik évekig ott lóg, és vannak, amelyeket naponta cserélni kell. És ha ez egy üzletlánc?
Akkor naponta szét kell küldeni a frissítést”, háborog Igor Gyagyura, aki szerint a vásárlók úgysem olvassák ezeket a dokumentumokat, legfeljebb az ellenőrök és azt ajánlja, a „faliújság” helyett fel kell tüntetni az adott szervezet web-címét, ahol megtalálhatók az üzletre vonatkozó dokumentumok.
- Összeomlás előtt: az ukrán férfiak nem akarnak a fronton meghalni, a veszteségek meghaladják a sorozottak számát
- Jön a történelmi EU-csúcs, amibe előre belekavart a magyar kormány
- A 14. évüket betöltött fiatalok kartoni nyilvántartásba vételéről szóló álhírek terjednek az ukrán sajtóban
- Árnyékdiplomáciai lépésekről egyeztetett az amerikai és az ukrán elnök nemzetbiztonsági tanácsadója
- Itt a bejelentés: jön az újabb amerikai-ukrán egyeztetés
- A CNN szerint heteken belül elfogyhatnak a Patriot rakéták Ukrajnában
- Állítólag Donald Trump hivatalában öt pontos vádirat áll készen Zelenszkij ellen
- Konstancában kellene kialakítani az ukrán újjáépítés egyik központját – román javaslat
- Ukrajnának még 3–7 évig ki kell tartania, mert csak Oroszország összeomlása hozhatja el a békét, állítja egy ukrán tiszt
- Új szabályokat fogadott el a kormány: ezúttal ki kap haladékot a mozgósítás alól?
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Új szabályokat fogadott el a kormány: ezúttal ki kap haladékot a mozgósítás alól?
- „Azonnal le kell állniuk” – Ukrajna kemény feltételeket szabott Moszkvának a háború lezárásával kapcsolatban
- Állítólag Donald Trump hivatalában öt pontos vádirat áll készen Zelenszkij ellen
- Trump Zelenszkij bocsánatkérő levele után: Itt az idő arra, hogy lezárjuk az esztelen háborút
- Elon Musk elképesztő ötlettel állt elő Zelenszkijjel kapcsolatban
- Biztosan hullazsákban végzi, aki jelentkezik az ukrán seregbe
- Ukrajnának még 3–7 évig ki kell tartania, mert csak Oroszország összeomlása hozhatja el a békét, állítja egy ukrán tiszt
- Cáfol az amerikai pénzügyminiszter: szó sincs semmiféle megállapodásról az ukránokkal
- Orosz katonai szakértő: valójában csak egy trükk Trump legújabb lépése az ukrajnai támogatások leállításáról
- Újabb állam jelentkezett be az orosz-ukrán béketárgyalásokra
Népszerű tartalom
Facebookon,
Twitteren,
Telegramon és
Google Hírekben,
és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!
FRISS hírek
- Kirúgták állásából a prágai villamosvezetőt, aki ukránokat utasított ki a járműből
- Összeomlás előtt: az ukrán férfiak nem akarnak a fronton meghalni, a veszteségek meghaladják a sorozottak számát
- Jön a történelmi EU-csúcs, amibe előre belekavart a magyar kormány
- A 14. évüket betöltött fiatalok kartoni nyilvántartásba vételéről szóló álhírek terjednek az ukrán sajtóban
- Árnyékdiplomáciai lépésekről egyeztetett az amerikai és az ukrán elnök nemzetbiztonsági tanácsadója
- Itt a bejelentés: jön az újabb amerikai-ukrán egyeztetés
- A CNN szerint heteken belül elfogyhatnak a Patriot rakéták Ukrajnában
- Állítólag Donald Trump hivatalában öt pontos vádirat áll készen Zelenszkij ellen
- Konstancában kellene kialakítani az ukrán újjáépítés egyik központját – román javaslat
- Ukrajnának még 3–7 évig ki kell tartania, mert csak Oroszország összeomlása hozhatja el a békét, állítja egy ukrán tiszt
- Új szabályokat fogadott el a kormány: ezúttal ki kap haladékot a mozgósítás alól?
- Európában egyre több szó esik arról, hogy orosz pénzből támogatnák Ukrajnát
- „Azonnal le kell állniuk” – Ukrajna kemény feltételeket szabott Moszkvának a háború lezárásával kapcsolatban
Partnerünk
NAV honlapján is!
