Népszerű tartalom

Trump és Musk a Starlinket is kikapcsolhatják Ukrajna felett, Európában már készülnek a vészforgatókönyvek
Elon Musk: egyetlen lépéssel be tudom dönteni a teljes ukrán frontvonalat
170 magyar tudós nyilatkozatban áll ki Ukrajna mellett
Oroszország pusztító drónáradatot indított – Ukrajna mélyen Oroszországban csapott le
Tízezer ukrán katonát keríthetnek be Kurszknál az oroszok

Top10


Megállíthatatlanul terjed a kanyaró Kárpátalján

Újabb kétszáz kanyarós megbetegedést regisztráltak decemberben Kárpátalján – közölte kedden Ljubov Danics, az egészségügyi minisztérium Kárpátalja Megyei Laboratóriumi Központjának járványügyi fertőzésekkel és fertőző betegségek megelőzésével foglalkozó osztályának epidemiológusa.

A legfrissebb adatok szerint a betegek közel 70 százaléka 17 év alatti, jelentős többségük 0 és 4 év közötti. Az elmúlt év végére már a régió majd valamennyi járásában felütötte a fejét a kór, kivételt csupán a Perecsenyi és a Nagybereznai járás jelent. A legtöbb esetet a Nagyszőlősi, a Huszti és a Técsői járásban regisztrálták, elsősorban a rossz higiéniai körülmények között élők és az oltatlan személyek körében figyelhető meg.

Az elmúlt év tizenegy hónapja alatt 416 esetet jegyeztek fel, közülük 379 beteg gyerek volt, írja a mukachevo.net hírportál. A megyében a fertőzés terjedésének a megállítására egy operatív csoportot is létrehoztak, ugyanakkor a szakemberek szerint idén nagyobb járvány várható, mint az elmúlt évben.


Református

Népszerű tartalom

Trump és Musk a Starlinket is kikapcsolhatják Ukrajna felett, Európában már készülnek a vészforgatókönyvek
Elon Musk: egyetlen lépéssel be tudom dönteni a teljes ukrán frontvonalat
170 magyar tudós nyilatkozatban áll ki Ukrajna mellett
Oroszország pusztító drónáradatot indított – Ukrajna mélyen Oroszországban csapott le
Tízezer ukrán katonát keríthetnek be Kurszknál az oroszok
KárpátHÍR ... : .