Az Egyesült Államok az idén több mint 620 millió dollárt biztosít az ukrán védelmi képességek javítására, döntöttek Washingtonban – közölte Ukrajna amerikai nagykövetsége közösségi oldalán.
Az amerikai kongresszus képviselőháza 620 millió dollárt különített el Ukrajna számára. A megfogalmazás szerint ezt az ország védelmi és biztonsági kiadásaira lehet majd fordítani. A tervezet szerint 2017-hez képest 50 millióval több, 200 millió hrivnyát különítenek el haditechnikai eszközök beszerzésére.
Akár halált okozó fegyvert is vásárolhatnak az ukránok, de csak olyat, ami elsősorban a védekezést segíti.
A fegyveres mellett a biztonsági erők is részesülnek majd a pénzből.
2017-ben az USA 350 millió dollárral támogatta Ukrajna fegyverkezését. A határozat életbe lépéséhez szükség lesz még Donald Trump amerikai elnök aláírására is.
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- További háborús hírek