A többségnek nem tetszik a média ukránosítása

Mindössze az ukránok egyharmada támogatja az ukrán nyelvi és zenei kvótákat a rádió és tévécsatornákon – derült ki abból a felmérésből, amelyet a kijevi nemzetközi szociológiai intézet végzett, és amelynek eredményét kedden ismertették ukrán hírportálok.

„Az ukrán nyelvre vonatkozó rádió- és televíziós kvóták bevezetését a lakososság egyharmada támogatja. Ugyanakkor csak a megkérdezettek harmada mondta azt is, hogy elégedett az állam ilyen irányú ténykedésével.” – nyilatkozta Volodimir Paniotto szociológiai intézet igazgatója, aki hozzátette, hogy a kvóták bevezetése nem az orosz propaganda ellen irányuló lépés volt.

A törvény, amely előírja a rádióknak és a televízióknak, mekkora százalékban kötelesek ukrán nyelvű műsorokat sugározniuk 2017. október 13-án lépett életbe. A jogszabály értelmében az országos rádiókon és televíziókon heti arányban a műsorok, zenék és filmek legalább 75 százalékának ukrán nyelvűeknek kell lenniük, a regionális csatornákon pedig 60 százaléknak.


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com