Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Drágulhatnak az újlakások

Ukrajnában némileg stabilizálódott az újépítésű lakások piaca.

Szerhij Koszteckij ingatlanszakértő úgy látja, viszonylagos nyugalom jellemzi a lakáspiacot, s ez igaz az újépítésű otthonok piacára is. Nagyjából stabilnak tekinthető a valutapiac és az ország gazdasági helyzete is, értékelt. Ám hozzátette, a legkisebb mozgások is negatívan érintik a viszonyokat, ezért biztosra semmi sem jelenthető ki.

Ugyanakkor a mostani állapotok azt vetítik előre, hogy az építtetők kisebb áremelkedést akarnak végrehajtani, ami a növekvő kereslettel függ össze. Ám ha Ukrajna például az IMF ajánlásának megfelelően növelné a gáz árát, az már sokkal érezhetőbb mértékben lőné az egekbe az újépítésű lakások árát.

Az ingatlanpiacot nagyban hátráltatja a banki hitelezésnek a rossz gyakorlata is, mert a kamatok elképesztőek, gyakorlatilag vállalhatatlanok.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com