Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

„Egy folyamat része az ukrán állampolgársági törvény tervezett módosítása”

Egy folyamat része az az ukrajnai törvénytervezet, amelynek elfogadása esetén megfoszthatnák állampolgárságuktól azokat, akik részt vesznek más állam választásán vagy külföldi útlevelet használnak – mondta Fedinec Csilla, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa a Kossuth rádió 180 perc című műsorában kedden.

Megjegyezte: tavaly szeptember óta megszüntették Ukrajnában a nemzetiségi oktatást, az integráció helyett az asszimilációt célozva, míg egy másik jogszabály-módosítás miatt ma már nincs egyetlen regionális nyelv keleti szomszédunknál, ami “bünteti” az orosz fennhatóság alá került Krím-félsziget lakóit éppúgy, mint a kárpátaljai magyarokat.

A szakértő szerint mindig is tudható volt, hogy az ukrán hatóságok tisztában vannak a kettős állampolgárságokkal, a kérdés csak az volt, mikor tűzik napirendre ezt a kérdést.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com