Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Az ukrán fiatalok 53 százaléka külföldön látja a jövőjét

Mint arról korábban írtunk, a miniszteri kabinet arról határozott, hogy a népszámlálás előkészítésével, lebonyolításával kapcsolatos bizottságokat alakít. Ezek dolga lesz javaslatot tenni a lakosság számbavételének időpontjára, amit előzetesen 2020-ban határoztak meg.

Andrej Zolotarjov politológus, a Harmadik szektor elnevezésű analitikai központ vezetője szerint a tízévente esedékes összeírást azért halogatták mostanáig – utoljára 2001-ben ejtették meg – hogy a csinovnyikok kényük-kedvük szerint csalhassanak a költségvetési eszközökkel, rátehessék a kezüket a „holt lelkek” után járó támogatásokra. A politológus szerint, mivel 5-8 millió között van a külföldi vendégmunkások száma, plusz Ukrajna elvesztette a Krímet és Donbászt, 30 és 35 millió közé tehető a lakosság száma.

Porosenko elnökségének 4. évében a számos álreform közepette az emberek tömegesen hagyják el az országot.

A fiatalok 53 százaléka kijelenti, hogy külföldön képzeli el a jövőjét. A humán tőkeerőforrások elvesztése hatalmasabb csapást jelenthet, mint az ipari kapacitás elvesztése. Vannak megyék, ahol képtelenség építőbrigádot találni. Rivne megyében nem azért szűnt meg a hajóépítés, mert nincsenek megrendelések, hanem mivel gyakorlatilag a teljes mérnöki csapat Oroszországban dolgozik. Zolotarjov szerint a folyamatot akkor sem lehetne megállítani, legfeljebb lelassítani, ha valódi reformokat hajtanának végre az országban


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com