Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel
Trump sokkoló kijelentést tett: Ukrajna lehet, hogy egyszer Oroszország lesz

A kelet-ukrajnai veszteségekről beszélt Poltorak

A kelet-ukrajnai harcok kezdete, vagyis 2014 márciusa óta az Ukrán Fegyveres Erők több mint 3300 katonája esett el – jelentette ki Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter az Obozrevatel hírportálnak adott interjújában.

A tárcavezető elmondta, hogy a fegyveres erők eddig összesen 3332 katonát vesztettek a konfliktus során, ebből 2394 harci, míg 938 nem harci veszteség. Poltorak kiemelte, hogy

a hadsereg nem harci veszteségeinek fő okai a közúti balesetek, különböző betegségek, a biztonságtechnika megsértése, az öngyilkosság és az alkoholfogyasztás.

Nagy a fejetlenség a hadseregnél, ugyanis egy három nappal korábban kiadott közleményben még 2378 áldozatról számoltak be. A katonaáldozatok között négy nőt tartanak számon. A konfliktusnak továbbá 128 gyermekáldozata van, 1399 nő maradt özvegyen.
Tavaly összesen 191 katona eset el, és 174 sérült meg a konfliktusövezetben.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com