Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról

Alvófülkéből a rendőrségre

Nem várt „csomagra” leltek ma reggel a határőrök abban a MAN típusú buszban, mely Csehországból szállított gyerekeket Ukrajnába.

A Hradec-Kralove-Técső útvonalon közlekedő utasszállító az ungvári ukrán-szlovák határátkelőn akadt fenn az ellenőrzésen. A busz átvizsgálása közben az alvásra kijelölt fülkéből egy ott rejtőzködő férfi került elő. Mint kiderült, az illető egy másik busz sofőrje volt, s azért rejtőzött el, mert nem voltak nála a határátkeléshez szükséges dokumentumai.

Nála volt viszont a cseh személyazonosító száma, melynek alapján rövid időn belül sikerült beazonosítani. Az illegális határsértőt, aki ellen feljelentést tettek, visszatoloncolták Szlovákiába. Felelősségre vonták a busz sofőrjét is, aki a szállító felelősségéről szóló törvény ellen vétett, amikor iratok nélkül akarta a határon átszállítani kollégáját.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com