Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Nem számíthatunk árcsökkenésre

Az idei előreláthatóan bőséges termés ellenére sem csökken majd a zöldségek, gyümölcsök ára, vélik az elemzők.

Az ukrán kertészipari egyesület elnöke szerint a tavalyi évhez képest idén 10-30 százalékkal magasabb terméshozam várható. Persze, hogy beigazolódnak-e az előrejelzések, az majd csak a nyári hónapokban derül ki. Negatívan hathat a hozamra a hirtelen felmelegedés, mivel számos kultúra nem a megszokott időben indult virágzásnak, s a méhek nem érkeztek beporozni azokat. A szokottnál korábban keltek ki a különféle kártevők is, s ugyancsak negatívan befolyásolja a termést a szárazság. Idén tavasszal kétszer kevesebb eső esett a normánál.

A hátráltató körülmények ellenére is erősödő konkurencia, a zöldségek, gyümölcsök egyre nagyobb választéka viszont mégsem mérsékelte az árakat. Ami azzal magyarázható, hogy folyamatosan nőttek a gazdák kiadásai is: nőtt a munkások minimálbére, az adó, 30 százalékkal a növényvédő szerek. Ezenkívül egyre nagyobb igény mutatkozik mind a zöldségekre, mind a gyümölcsökre, melyek még mindig megfizethetőbbek, mint a hús.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com