Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

A kanyaró járvány erősödését várják

A kanyarójárvány második hullámát várják Ukrajnában.

Amennyiben nem foganatosítanak az országban pótlólag intézkedéseket, nem fogják tudni megfékezni a kanyaró terjedését, jelentette ki az egészségügyi minisztérium új Közegészségügyi Központjának vezérigazgatója. Volodimir Kurpita szerint a tapasztalatok szerint általában két évig tart a fertőzés fellángolása. Figyelembe véve, hogy a jelenlegi járvány 2017 tavaszán kezdődött, előreláthatólag tovább tart, sőt, sokkal súlyosabb lesz.

Hiába oltották már be kilenc éves korig a gyerekek 83 százalékát, most már a 14-17 évesek, az egyetemisták és a felnőttek körében terjed a fertőzés.
Az elmúlt héten 1610 új beteget vettek nyilvántartásba, ebből 642 felnőtt. Idén már 16819 fő lett kanyarós az országban.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com