Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Szijjártó: Az USA aktívan részt vesz az ukrán-magyar konfliktus rendezésében

Magyarország és az Egyesült Államok megerősítette stratégiai szövetségét – értékelte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter amerikai kollégájával, Mike Pompeóval folytatott megbeszélését a közmédiának szerdán Washingtonban.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a találkozón szó volt az ukrán oktatási törvény ügyéről is. Tájékoztatta amerikai kollégáját, hogy kedden egyeztetett Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel, akivel abban maradtak, hogy a megoldásra koncentrálnak, és a jövővel, nem a múlttal foglalkoznak. Ez a megközelítés az Egyesült Államok támogatását is bírja – mutatott rá a tárcavezető.

Elmondta:

az amerikai kormányzat eddig is nagyon aktívan vett részt a kérdés megoldásában, az amerikai külügyi tisztségviselők rendszeresen felhozták a témát az ukrán kormányzati szereplőknek, és az Egyesült Államok fellépése, segítsége nélkül kedden nem érték volna el, hogy összehívják a magyar-ukrán kormányközi munkacsoportot június végére, azt, hogy az ukrán oktatási miniszter hivatalos tárgyalásra hívta a KMKSZ vezetőit, azt, hogy a 2023-ig tartó meghosszabbítása az oktatási törvény alkalmazásának már az ukrán parlamentben napirendjén van, továbbá azt, hogy a magániskolák kivétele a jogszabály hatálya alól jól halad előre.

Szijjártó Péter arra kérte amerikai partnerét, hogy az elkövetkező időben is támogassák a magyar-ukrán tárgyalásokat, és tegyék világossá Ukrajnának, hogy a kisebbségek ügyek fontos kérdés, a nemzetközi jogszabályoknak ebben a tekintetben is mindenkinek meg kell felelni, függetlenül más geopolitikai kérdésektől.

Az amerikai külügyminisztérium a megbeszélésről kiadott közleményében azt írta, a találkozón az amerikai miniszter kiemelte az élénk civil társadalom fenntartásának jelentőségét. Továbbá hangsúlyozta az Ukrajnának nyújtandó segítség fontosságát az orosz agresszióval szemben, és kitért arra, hogy

támogatni kell Ukrajna közeledését a NATO-hoz és meg kell előzni az orosz befolyás növekedését Közép-Európában.

A közlemény szerint a felek egyetértettek abban, hogy Európában el kell érni az energiaforrások diverzifikációját, valamint szót ejtettek az amerikai befektetésekről is Magyarországon, valamint a védelmi együttműködési megállapodásról.

Képek: MTI

Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com