Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Elbocsátották a korrupt szülészt

Még tart a nyomozás, ennek ellenére elbocsátották állásából azt az ungvári szülész-nőgyógyászt, akit a minap értek tetten, amint csúszópénzt követelt és vett át egy terhes kismamától.

A szülészet főorvosa és osztályvezetője megrovásban részesült. Az erről szóló rendelkezést a megyeszékhely polgármestere írta alá. Bohdan Andrijiv találkozott a kórház kollektívájával az eset kapcsán. Ezen többek között elmondta, hogy a városi tanács gyakorlatilag minden szükséges gyógyszerrel ellátta már a szülészetet, melyet ingyen kell hogy kapjanak a páciensek, új készülékeket vásárolt, nagytatarozást végez, tehát minden szükséges munkafeltételt megteremtett.

„Tisztelem az orvosok munkáját, de egy kérésem lenne: tartsák be a törvényi előírásokat és nyújtsanak megfelelő színvonalú ellátást”

– hangsúlyozta a polgármester.

Mint arról a minap hírt közöltünk, a nemzeti polícia megyei gazdasági bűnözés elleni osztálya a megyei ügyészséggel közösen leleplezte az Ungvári Városi Szülészet egyik szülész-nőgyógyászát, aki csúszópénzt követelt páciensétől. Az orvos egy várandós asszonytól és férjétől 500 dollárt kért cserébe azért, hogy kórházba utalja a kismamát, majd segítsen a baba világra hozásában. Sőt, az apa személyi igazolványát és más iratait is elvette biztosítékul, mondván, majd ha elszámolnak, visszaszolgáltatja azokat.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com