Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

Súlyos kritika Porosenkóéknak

Nagyon éles kritikával illette az új nemzetbiztonsági jogszabály megszületését Olekszij Jakubin elemző.

A politológus úgy látja, ez az egész csak szemfényvesztés, a kijevi hatalom a nemzetközi világ előtt próbál jó pontokat szerezni, miközben a háttérben egy nagy átverésről van csak szó.

A törvény ugyanis lehetőséget teremt rá, hogy a belbiztonsági hivatalok, a különféle minisztériumok élére akár polgári személyeket is kinevezhessenek, a javaslatok pedig személyesen az államfőtől jönnek majd. A hivatalos indoklás szerint ez azért van így, mert nyitottak akarnak leni a civil szféra felé. Jakubin szerint viszont erről szó sincs.

Azt is felvetette, hogy ezek után dilettánsak is vezethetik a stratégiai fontosságú minisztériumokat.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com