Kárpátalja-szerte számos helyszínen emlékezett meg hétfőn az ukrajnai megye magyarsága államalapító Szent Istvánról; a központi ünnepséget a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ezúttal is a Técsőhöz közeli Aknaszlatinán tartotta.
Az aknaszlatinai Szent István római katolikus templomban ünnepi szentmisével és az új kenyér megáldásával kezdődő, majd az államalapító királynak a templomkertben felállított szobránál folytatódó ünnepségen Szilágyi Mátyás, Magyarország beregszászi konzulátusának főkonzulja azt emelte ki, hogy augusztus 20-ának különös jelentősége és üzenete van a kárpátaljai magyarság számára.
Hangsúlyozta, Magyarország minden lehetséges és törvényes eszközzel védelmezi a kárpátaljai magyar nemzeti közösség érdekeit. Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány az előző években jelentős erőfeszítéseket tett a gazdaság, a helyi infrastruktúra, a kulturális élet és az oktatási intézményrendszer fejlesztése érdekében.
„Az előttünk álló időszakban még ennél is többet szeretnénk és fogunk is tenni a közösség jogainak megőrzése érdekében: következetes és tervszerű erőfeszítéseket teszünk mind a kétoldalú államközi kapcsolatokban, mind a nemzetközi szervezetek szintjén, a NATO és az Európai Unió lehetséges fórumain, az EBESZ-ben és az Európa Tanácsban”
– szögezte le a diplomata, hangsúlyozva, hogy a kárpátaljai magyarság mindig számíthat az anyaországra.
Kárpátalja sok magyarlakta településén tartanak augusztus 20-ai ünnepséget, közülük az egyik legjelentősebb a Szent István napi búcsú, amelyet a beregszászi járási Mezőgecsén tartott meg hétfőn a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet.
A Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet a történelmi egyházakkal közösen hétfő este Ungváron, a vár belső udvarában tartja meg hagyományos Szent István napi ünnepségét.
Több magyarországi ellenzéki párt is megemlékezett az államalapítás ünnepéről.
Az MSZP-s Tóth Bertalan Facebook-üzenetében azt hangsúlyozta: Szent István király Nyugat-Európát választotta, a szocialisták szerint ez a követendő.
A jobbikos Sneider Tamás pártja rendezvényén arról beszélt: a Jobbik szerint Magyarországnak az egyéni szabadságjogokra építő skandináv modellt kell követnie a társadalomszervezésben.
Az LMP közleményében azt írta: új alapokra kell helyezni a magyar állam jövőjét.
Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a magyar államalapítás, az állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Egyben az új kenyér ünnepe is.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek