Az ukrán elnökjelöltek népszerűségi listáját vezető showman, humorista, Volodimir Zelenszkij azzal állt elő csütörtökön, hogy a regnáló hatalom különféle bűncselekmények elkövetésével próbálja őt és Kvartal 95 nevű humorszínházát hamisan megvádolni, egyebek között pénzmosással.
A Facebookon közzétett videoüzenetben Zelenszkij közölte, hogy erre rendvédelmi szervek munkatársai hívták fel a figyelmét. A showman szavai szerint tájékoztatták arról, hogy Petro Porosenko elnök pártjának egyik képviselője valamilyen bűncselekmény regisztrálását végzi épp most a hatóságoknál, amelyeknek személyesen a showman a gyanúsítottja. Arról is tudomást szerzett, hogy bizonyos személyek keresik a kapcsolatot a luhanszki szakadárokkal, mert az általuk ellenőrzött területen akarnak az ő nevében óriásplakátokat kihelyezni.
„Örülök, hogy a vezetésünknek ilyen sok barátja van a terroristák között”
– fűzte hozzá ironikusan a humorista.
Emlékeztetett arra is, hogy a napokban kiderült: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) lehallgatta kijevi kampányirodáját. „Feltételezem, nemsokára büntető eljárás is lesz ellenem, mondjuk, mert 2002-ben Csenyihiv megyében autóval elütöttem valakit” – folyatta az ironizálást, megjegyezve, hogy a jelenlegi vezetés azzal, amit a kampányban művel, „a gödör aljáig ásta le magát”.
Zelenszkijről a kampány kezdetétől azt terjesztik, hogy Ihor Kolomojszkij oligarcha bábja, amit ő és Kolomojszkij is cáfolt. Mindketten úgy nyilatkoztak: üzleti kapcsolatuk kimerül abban, hogy a Kvartal 95 produkciói jelenleg a Kolomojszkij tulajdonában lévő 1+1 tévécsatornán futnak. Zelenszkij cáfolta azt a híresztelést is, hogy elnökké választása után visszaadná Kolomojszkijnak a csődtől államosítással megmentett Privatbankot.
Az ilyen és ehhez hasonló álhíreket Zelenszkij unalmasaknak minősítette, s hogy semlegesítse őket, versenyt hirdetett: arra kérte az embereket, hogy találjanak ki róla szellemesebb álhíreket. Ez utóbbiak közül a legjobbakat az interneten saját maga tette közzé mindenki szórakoztatására.
Közben az ukrajnai látogatáson tartózkodó David Hale amerikai külügyi államtitkár csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján éppen azt hangsúlyozta, hogy a küszöbön álló választások kulcsfontosságúak lesznek Ukrajna további demokratikus fejlődése szempontjából. Szavai szerint az Egyesült Államok az ukrán népet támogatja a demokratizálódás útján, nem pedig valamelyik konkrét elnökjelöltet a március 31-i választáson. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Washington szeretne „szabad és igazságos választásokat látni”. Közölte, hogy az Egyesült Államok a választások után is kész tovább fejleszteni stratégiai együttműködését Ukrajnával.
Az amerikai tisztségviselő elmondta, hogy tárgyalt több esélyes elnökjelölttel, de erről több részletet nem árult el.
[pt_view id=”39f2f8aoxs”]
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- További háborús hírek