Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Változik a jogosítványok kiadásának rendje

A Miniszteri Kabinet egy sor módosítást eszközölt a vezetői jogosítvány kiadásának rendjében, írja a korrespondent.net.

A legfőbb változások, hogy az autóiskola elvégzése után az eddigi öt év helyett maximum két évvel kell letenni a vezetői vizsgát. Mint azt Vladiszlav Kriklij, a belügyminisztérium szerviz központjának vezetője saját Facebook oldalán kifejtette:

  • ezentúl videóra veszik a vizsgát, mind az elméleti, mind a gyakorlati részét.
  • A vizsgáztató gépkocsikba kamerákat szerelnek, mely a vizsga idején figyeli mind a tanuló, mind a tanára reakcióit.
  • Az autóiskolák akkreditációját illetően könnyítést történt, ezentúl nem a belügyminisztérium fő szerviz központja, hanem a regionális kirendeltségek végzik azt el.

Azok a fiatalok, akiket az ipari szakközépiskolákban készítettek fel a gépkocsivezetésre, nem kell hogy autóiskolába is járjanak, azonnal mehetnek vizsgázni.

A változások az Urjadovij Kurjerben való megjelenésük után lépnek életbe.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com