Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Az Unió felkarolja a kárpátaljai romákat

300 ezer eurós Uniós támogatást lobbizott ki a kárpátaljai és két másik ukrajnai megyében lő romák megsegítésére az Európai Roma Jogok Központja Alapítvány és a Vested Kárpáti Emberi Jogi Ügynökség civil szervezet, írja a Mukachevo.net.

Igazságot az ukrajnai romák számára nevű projekt keretében, a Kárpátalján, a Kijev és Odessza megyében élő roma kissebség jogi tanácsadására fordítják az összeget. A projekt célja, hogy

a cigányokat jogászok közreműködésével felvilágosítsák az ukrán törvényekről és jogszabályokról, hogy ismerjék a jogaikat és lehetőségeiket, valamint hogyan tudják ezeket érvényre juttatni.

Az első ilyen jelegű előadásra március 16-án kerül sor Ungváron.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com