Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Rosszul lett egy cseh turista a Kárpátokban

Szerencsére nem egyedül túrázott a nő, a hatóságokat társa értesítette mobiltelefonon – jelentette a megyei katasztrófafa-elhárítási főosztály közleményére hivatkozva a Korrespondent.net.

A telefonáló nagyjából elmondta a tartózkodási helyüket, de így is 2,5 órába telt mire a hegyi mentők megtalálták a bajba jutott párost. A cseh asszony ekkor már nem volt magánál, elsősegélyben részesítették majd hordágy segítségével lehozták a hegyről. Fülöpfalván (Pilipec) átadták az ott várakozó mentősöknek, akik az Ökörmezői Központi Járási Kórházba szállították kihűlés tüneteivel.

A bejelentést követően két kutatócsapat indult el összesen tíz fővel és két járművel. A mentést nehezítették a rossz időjárási körülmények: a köd, az erős szél és a zuhogó eső.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com