Ellopta a pénzét, majd kirúgta élettársát a gyorsuló autóból egy ukrán férfi

A Pest Megyei Főügyészség kezdeményezte annak az ukrán férfinak a letartóztatását, aki október 7-én Pilis településen a gyorsuló autóban belerúgott az élettársába, aki a nyitott ajtón keresztül az útra zuhant, és életveszélyes koponyasérülést szenvedett – írja az Index.

Az ukrán férfi féltékeny volt a nőre, ezért többször veszekedtek. Azon az estén olyan heves vita robbant ki köztük, hogy az asszony kérésére a lányai rendőrt hívtak. A férfi ezt hallva távozott a házból, de előtte a nő táskájából pénzt vett magához. A nő ezt észrevette, a férfi után szaladt, aki közben beült a ház előtt parkoló autójába.

Az asszony beült a kocsiba, és követelte a pénzét. A férfi azonban nagy gázt adott, az autó felgyorsult, a férfi jobbra és balra is elrántotta a kormányt, majd belerúgott a sértettbe, aki a nyitott ajtón keresztül az útra zuhant. A férfi ezután segítségnyújtás nélkül elhajtott, másnap fogták el a rendőrök.

Az ügyészség a letartóztatást azzal indokolta, hogy az életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsított férfi lakhatással, jövedelemmel nem rendelkezik, tettét követően elmenekült a helyszínről, ezért szökésétől tartani kell.


Református

Népszerű tartalom

Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com