Top10
- Pánik lett úrrá az ukrán elnökön: intenzívebb orosz támadástól retteg Zelenszkij
- Telefonon beszélt egymással Trump és Putyin
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Egykilós hajcsomót távolítottak el egy lány gyomrából Lembergben
- Podoljak szerint Ukrajnának jó lenne egy amerikai–orosz háború
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Korrupción érték az állami határőrszolgálat sofőrjét
- Trump kész megduplázni az Oroszország elleni szankciókat
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
- Ukrajnában különleges program indul a 18 és 24 év közöttiek toborzására
Partnerünk
Népszerű tartalom
Leállította a gyártást Ukrajna legnagyobb dohánygyára
A British American Tobacco leállította a gyártást az Ukrajnai Csernyihiv megyében lévő gyárában – számolt be pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál egy helyi televízióra hivatkozva.
A tévériportban a gyár igazgatója Artem Szkripka elmondta, hogy a parlament által október elején elfogadott egyik törvénymódosítás nem teszi számukra rentábilissá a gyártást.
Ez a jogszabály-módosítás ugyanis növeli a kiskereskedők kötelező árrését, és ezáltal a gyártókat arra kényszerítik, hogy emeljék a termékek árait, ami az értékesítési volumen csökkenéséhez vezethet.
„Vállalatként nem tudunk olyan termékeket előállítani, amelyekkel nem tudjuk, hogy utána mihez kezdjünk. Emiatt leállítottuk a termelést. A gyár második hete áll”
– mondta az igazgató.
A hírportál szerint a Priluki településen lévő dohánygyár volt eddig Ukrajna három legnagyobb adófizető vállalatának egyike. Tavaly 16,05 milliárd hrivnya, azaz csaknem 182 milliárd forint adót fizetett be az állami költségvetésbe.
Szeptemberben hozta nyilvánosságra a British American Tobacco, hogy Ukrajnából Romániába költözteti át kelet-európai döntéshozói központját a kiszámíthatatlan ukrajnai pénzügyi szabályozási politika miatt.
Az említett törvénymódosítás után az ukrajnai dohánygyártók szövetsége már figyelmeztetett arra, hogy a jogszabály gyárak bezárásához és mintegy 50 ezer munkahely elvesztéséhez vezethet a dohányiparban. Ezen felül a cigaretta árának emelkedését okozza, ami a jelenlegi 8,4 százalékról akár 20 százalékra is növelheti a dohányáruk illegális kereskedelmének arányát.
- Egyelőre csak az ukrajnai vállalatok nem kapnak nappal áramot
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Kijevbe érkezett az Európai Beruházási Bank vezetője
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
- Siklóbombával támadták az oroszok Kramatorszkot: egy halott, kilenc sebesült
- Kémdrónok lepték el az ukránokat is kiképző német katonai bázist
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
- Pánik lett úrrá az ukrán elnökön: intenzívebb orosz támadástól retteg Zelenszkij
- Telefonon beszélt egymással Trump és Putyin
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Egykilós hajcsomót távolítottak el egy lány gyomrából Lembergben
- Podoljak szerint Ukrajnának jó lenne egy amerikai–orosz háború
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Korrupción érték az állami határőrszolgálat sofőrjét
- Trump kész megduplázni az Oroszország elleni szankciókat
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
- Ukrajnában különleges program indul a 18 és 24 év közöttiek toborzására
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
FRISS hírek
- Egyelőre csak az ukrajnai vállalatok nem kapnak nappal áramot
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Kijevbe érkezett az Európai Beruházási Bank vezetője
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
- Siklóbombával támadták az oroszok Kramatorszkot: egy halott, kilenc sebesült
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Kémdrónok lepték el az ukránokat is kiképző német katonai bázist
- Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
- Európát fenyegeti, ha az ukránokat fegyverekkel látják el, figyelmeztet az orosz parlamenti képviselő
- Az ukrán légvédelem 61 orosz drónt semmisített meg az éjjel
- Orosz dróntámadás érte Kijevet és az északkeleti Szumit