Tömeges elbocsátások és béremelés az ukrán vámszolgálatnál

Az ua.news írása szerint Makszim Nefjodov, az Ukrán Állami Vámszolgálat vezetője rádióinterjúban számolt be a szervnél folyamatban lévő változásokról. Elmondása szerint nem lehet megreformálni a vámszolgálatot a személyi állomány gyökeres átalakítása nélkül.

E folyamat átfogó személyi tisztogatással jár, ami azt jelenti, hogy megválnak számos munkatársuktól, akikre a korrupció vagy egyéb visszaélés legkisebb árnyéka is vetül.

A reformfolyamat során egyetlen jogi személlyé alakulnak át, ami által elveszítik eddigi különálló funkciójukat a regionális hivatalok, mint például a Kárpátaljai Vámhivatal.

A szerkezeti átalakítás révén megszűnnek a különálló vámhivataloknál a vezetői beosztások, nem lesznek külön könyvelőségek és jogi osztályok.

A vesztegetések megakadályozása érdekében a vámnyilatkozatok véletlenszerűen lesznek feldolgozva. Például a kárpátaljai vámosok által átvett vámáru nyilatkozatot véletlenszerűen lembergi vagy éppen csernyihivi hivatalokban fogják feldolgozni. Az átszervezés már elkezdődött. Első lépésként elbocsátják félezernyi munkatársukat, majd teljes erkölcsi átvilágításon és szakmai alkalmassági vizsgán esnek át a megmaradók.

A valóban rátermett és feddhetetlen magatartású vámtisztekre szakmai előléptetés és a jelenleginél jelentősen jobb anyagi elismerés vár, közölte az ukrán vámszolgálat vezetője.


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com