Kárpátalján a kórházi ágyak 90 százaléka már foglalt

A koronavírusos betegek kezelésére kijelölt kórházakban már az ágyak 90 %-ka megtelt, közli a zakarpattya.net.ua.

Az alapintézmények után, a másod- és harmadsorban kijelölt egészségügyi intézményekben is foglalt a betegágyak döntő hányada.

A betegszám az elmúlt három hétben emelkedik intenzíven a régióban. Eközben 40 lélegeztető készülék továbbra is hiányzik a kórházakból. Miközben a megyei kórházakat az állami és a helyi költségvetésből ellátták az életmentő készülékekkel, a járási intézmények híján vannak a súlyos állapotú páciensek ellátását szolgáló, egyenként 40 ezer hrivnyába kerülő gépekből.

Ez úgy történhetett, hogy nem mindegyikük kötött szerződést a Nemzeti Közegészségügyi Szolgálattal a Covid-betegek ellátásáról, így pénzt sem kapott a berendezés beszerzésére. A megyei közigazgatás felhívásban fordult a mecénásokhoz, a önkéntesekhez, amelyben a segítségüket kéri a lélegeztetők beszerzéséhez.


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com