Ukrajnában megvásárolható a nyugdíjjogosultság

Az Ukrán Nyugdíjalap tájékoztatója szerint a nyugdíjreformot követően az állampolgároknak akár két vagy három nyugdíjuk is lehet. Akinek nincs a jogosultsághoz szükséges munkaviszonya, megvásárolhatja és így pótolhatja a hiányzó éveket, írja az ukranews.com.

A tájékoztató szerint, ha nem rendelkezik az illető elegendő munkaviszonnyal ahhoz, hogy 60 éves korában nyugdíjba vonulhasson, vásárolja meg a jogosultsághoz hiányzó éveket. Minél korábban teszi ezt, annál olcsóbban ússza meg.

A szükséges munkaviszonyra ráadásul kétféle módon lehet szert tenni. Az első a nyugdíjkorhatártól távol lévőkre vonatkozik, akik már most látják, hogy elérve a 60. életévüket nem lesznek meg a szükséges munkával töltött évei. Ezek az emberek a lakhelyük szerint illetékes adóhivatalban köthetnek szerződést a minimálbérből számfejtett önkéntes járulékfizetésről. Jelenleg ez az összeg havi 1039 hrivnyát tesz ki. Ez most 1712 hrivnyás öregségi nyugdíj megítélésére ad lehetőséget. Tehát aki most ezer hrivnyát áldoz a célra, az ezerhétszázat kap majd vissza nyugdíjként.

E lehetőség különlegességét az adja, hogy havi leosztásban lehet megvásárolni a nyugdíjjogosultságot. Ez azonban csak abban az esetben alkalmazható, ha egy évnél kevesebb munkaviszonyra van szükség. Más esetekben azonban már a második variánst kell választani. Ha az illető elérte a 60. életévét, vagyis a nyugdíj korhatárt, és több év munkaviszonyt kell pótolni, akkor a havi nyugdíjilleték megduplázódik és az összeg éves lebontásban 24 900 hrivnyára nő.


Református

Népszerű tartalom

Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com