Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel
Trump sokkoló kijelentést tett: Ukrajna lehet, hogy egyszer Oroszország lesz
Marco Rubio: Az orosz–ukrán háború lesz a müncheni konferencia fő témája

A KMKSZ sajnálatosnak tartja, hogy az ukrán alkotmánybíróság alkotmányosnak ítélte a nyelvtörvényt

Nyilatkozatban fejezte ki sajnálatát a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) pénteken amiatt, hogy az ukrán alkotmánybíróság alkotmányosnak ítélte az ukrán mint államnyelv működéséről szóló jogszabályt.

A KMKSZ úgy vélekedett, Ukrajna alkotmánybírósága „politikai és nem jogi döntést hozott” azzal, hogy alkotmányosnak ítélte a nyelvtörvényként közismert jogszabályt.

A még 2019 áprilisában elfogadott jogszabály ellen korábban hevesen tiltakoztak többek között a kárpátaljai magyar szervezetek is, mivel „a törvény felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát”

– fogalmaztak a dokumentumban.

A nyilatkozatban leszögezték, hogy a törvény „ellehetetleníti a nemzeti és nyelvi kisebbségek nyelveinek a közösségi térben való használatát”.

„Úgy véljük, hogy az elfogadott törvény diszkriminatív jellegű, amely alapjaiban sérti az ország polgárainak emberi jogait, drasztikusan tovább szűkíti az Ukrajnában élő nemzetiségek anyanyelvhasználatát”

– írták a nyilatkozatban.

A KMKSZ szerint az ukrán alkotmánybíróság által az alaptörvénynek megfelelőnek ítélt nyelvtörvény „ellentmond az ország európai uniós és euroatlanti integrációs törekvéseinek”.


Július 16-tól hatályos az ukrajnai nyelvtörvénynek az a része, amely a filmszínházak, múzeumok, koncertek, kiadók és könyvesboltok, valamint az állami közalkalmazottak tevékenységére vonatkozik, részletek ITT.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com