Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Állítólag fegyveresek kaparintották meg az egyik ukrán evakuációs repülőgépet

Tagadta Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő kedden azt a korábban megjelent hírt, amely szerint fegyveresek megkaparintották az egyik ukrán evakuációs repülőgépet a napokban Afganisztánban.

Előzőleg Jevhenyij Jenyin ukrán külügyminiszter-helyettes egy rádióműsorban azt mondta, hogy „a repülőgépünket (…) fegyveresek (…) gyakorlatilag ellopták, kedden ismeretlen utascsoporttal a fedélzetén elrepültek Iránba”.
A külügyi szóvivő később közölte, hogy „gépeltérítés mint olyan nem történt”. Közlése szerint Jenyin azt akarta mondani, hogy a gép, amelyről Kijev előzetes megállapodást kötött, „más embereket szállított”.

Nyikolenko közölte, hogy végül biztonságosan visszatért Ukrajnába az összes gép, amelyet Ukrajna indított Afganisztánba az ukrán állampolgárok és más veszélyben lévő emberek kimenekítésére. Három evakuációs járaton 256 embert menekítettek ki – tette hozzá.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolt arról hogy a harmadik gép hétfő este ért földet a kijevi Boriszpil repülőtéren fedélzetén 98 emberrel, köztük 27 ukrán állampolgárral. Vasárnap szállt le az ukrán fővárosban a második repülő 83 emberrel, akik közül 31 volt ukrán.

Kimenekítették a Wall Street Journal című amerikai lap és a Szabadság Rádió újságíróit, valamint 12 ukrán katonát, akik egy Kabul melletti támaszponton rekedtek. Az első gép augusztus 16-án érkezett meg az afgán fővárosból Kijevbe, fedélzetén 79 fővel.

A kimenekítettek között voltak ukránok, fehéroroszok, tádzsikok, horvátok és hollandok, többségük viszont afgán állampolgár volt. Az afgánok közül kilencen menedéket kértek Ukrajnában, egy részük pedig továbbrepült a világ más városaiba, főként Isztambulba, Párizsba és Szófiába.

Ukrajna az első géppel menekítette ki Kabulból Sahraa Karimi afgán filmrendezőt és forgatókönyvírót.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com