Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel
Trump sokkoló kijelentést tett: Ukrajna lehet, hogy egyszer Oroszország lesz

A járvány kezdete óta Ukrajnában 70 kismama halt meg koronavírusban

Katerina Bulavinova infektológus, egészségügyi szakértő rámutatott arra, hogy az Egyesült Királyságban minden ötödik súlyos koronavírus-fertőzött, aki kórházba került állapotos nő volt, írja az UNIAN.

A járvány kezdete óta Ukrajnában 70 nő halt meg koronavírusban szülés után – erről Bulavinova beszélt egy televíziós műsorban.

– Azzal a kéréssel fordulok minden szülész-nőgyógyászhoz, hogy foglaljanak végre állást, és vegyenek rá minden várandós nőt arra, hogy oltassa be magát a Pfizer-vakcinával – mondta a szakértő.

Bulavinova rámutatott arra, hogy az Egyesült Királyságban minden ötödik súlyos koronavírus-fertőzött, aki kórházba került állapotos nő volt. Az infektológus Vjacseszlav Kaminszkijre, a főváros perinatális központjának igazgatójára hivatkozva azt közölte, hogy jelenleg is 46 olyan várandós nőt ápolnak koronavírussal az intézményben, akiket nem oltottak be – írja a TSN.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com