Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Harci drónokat gyárthatnak Ukrajnában

A biztonsági és védelmi szektor teljes állami költségvetése jövőre meghaladja a 320 milliárd hrivnyát – jelentette be szerdán Volodimir Zelenszkij parlamenti felszólalásában.

Az elnök kitért arra is, hogy a tervek szerint katonai dróngyárat építenek Ukrajnában.

Zelenszkij kijelentette, hogy jövőre az utóbbi 30 év legnagyobb finanszírozását kapja a biztonsági és védelmi szektor, 320 milliárd hrinyából gazdálkodhat az ágazat. Összehasonlításképpen 2018-ban ez az összeg 191,7 milliárd hrivnya volt.

„Ezzel a költségvetéssel az ország történetében először indul rakétaprogram, fejlesztik az ukrán flottát, kiberhadsereg létrehozását tervezik. Ukrajna a függetlenség óta először An-178 típusú repülőgépeket vásárol a hadsereg számára. Üzem létesül harci drónok gyártására” – fogalmazott Zelenszkij.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com