Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Három évtized alatt közel negyedmillió ukrán vált rabszolgává

Mint arról a szociálpolitikai minisztérium sajtószolgálata beszámol, Ukrajna függetlenné válása 30 éve alatt több mint 230 ezer ukrán állampolgár esett emberkereskedők csapdájába és került rabszolgasorba, írja a iviche.com.

Az információ szerint 2020 folyamán 136 személy került emberkereskedők csapdájába, akik közül 65-en Ukrajnán belül váltak rabszolgákká. Tíz főt bűncselekmények elkövetésére kényszerítettek, négyen koldusmaffiának dolgoztak, öt személyt pedig a szexipar „alkalmazott”. A többieket az iparban és a mezőgazdaságban rabszolgaként dolgoztatták.

Az idén 47-en váltak emberkereskedők áldozatává: 36 férfi, 11 nő és egy kiskorú. A többségük az ország határain belül és Oroszországban rabszolgáskodott. Ukrajnában elsősorban Kijev, Doneck, Luhanszk, Odessza és Herszon megyékben van legtöbb áldozatuk az emberkereskedőknek.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com