Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Csúcskorrupciót sejtenek a Motor Szics körül

Vadim Karaszev a Globális Stratégiák Intézete igazgatója szerint az a tény, hogy a zaporizsjai Motor Szics nem lett a kínai befektetőké és nemzeti tulajdonba sem került felveti a nem mindennapi korrupció gyanúját, írja az ukranews.com.

Fura dolgok történnek az ukrán cég körül, amelyről Danilov a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vezetője, majd az ukrán elnök is azt nyilatkozta, hogy visszakerült állami tulajdonba. Viszont az igazságügyi tárca közölte, hogy ők semmi ilyesmiről nem hallottak. Karaszev úgy véli, hogy amennyire zavaros dolgok zajlottak korábban is az ukrajnai cég körül, a zavarosság ugyanúgy megmaradt azt követően is, hogy önkényesen visszavették a részvényeket a cégbe befektető kínaiaktól. Most pedig feltehetően magas rangú állami tisztviselők nyerészkednek hatalmas korrupciós etetőnek használva a céget.

Közben az ukrán vezetés attól retteg, hogy a kínai befektetők pert nyernek Ukrajnával szemben a Hágai Nemzetközi Bíróságon, amely 4,5 milliárd, vagy ennél is több dollárra büntetheti az országot, állítja Vadim Karaszev.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com