Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

Berlini nagykövet: „Németország történelmi felelősséggel tartozik Ukrajnának”

Ukrajna berlini nagykövete a Spiegelnek adott interjúban arról beszélt, hogy Németország azonnal fegyvereket kell, hogy szállítson Ukrajnának., írja a zaxid.net.

Az ukrán diplomata immár sokadik alkalommal követeli, hogy Németország nyújtson fegyveres támogatást Ukrajnának. Emlékeztet rá, hogy Ukrajnának joga van megvédeni önmagát, és e célra szüksége van a német fegyverekre. Ezek szállítását Angela Merkel állíttatta le arra hivatkozva, hogy nem akarnak konfliktust Oroszországgal. Melnik szerint az új német kormánynak felül kell vizsgálni az elődök álláspontját, és azonnal megkezdeni a fegyverszállítást Ukrajna számára. Ennek megtagadása éket verhet a két ország közötti jó kapcsolatok közé, hangoztatta az ukrán diplomata.

A berlini ukrán nagykövet azt is hangoztatta, hogy Németország ugyanolyan történelmi felelősséggel tartozik Ukrajnának, mint Izraelnek.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com