Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
Zelenszkij: Trump béketervének nemcsak véget kell vetnie a háborúnak, de meg is kell előznie egy újabb agressziót
Podoljak szerint Ukrajnának jó lenne egy amerikai–orosz háború

Ukrajnában bűncselekménynek akarják nyilvánítani az élelmiszer hamisítást

Ukrajnában a hatályos törvények nem ismerik az élelmiszer hamisítás fogalmát, így nem is büntethetők az elkövetők, írja az agroreview.com.

Ezen a helyzeten kíván változtatni Vadim Csaharovszkij, az Ukrajnai Tejtermék Gyártók Szövetségének elnöke. Elmondása szerint az élelmiszerek hamisítása lényegében a szélhámosság bűnügyi kategóriájába tartozó cselekmény. Tehát nem szabálysértés, miként azt jelenleg nevezik, hanem bűncselekmény, amelynek felderítése a bűnüldöző szervek hatáskörébe tartozna, ha volna erre vonatkozó jogalap. Az viszont egyelőre nincs.

Csaharovszkij elmondta, Ukrajnában két állami szerv volna hivatott megvédeni a fogyasztókat a hamisítványoktól. Ezek az állami fogyasztó védelmi szolgálat és a monopol ellenes bizottság. Ám ezek hatékony működését jelentősen korlátozza a törvényi hiányosság. Ezért fordulhat elő, hogy az állami szervek által kiszabott minimális pénzbírságot is eltöröltethetik bírósági úton a hamisítók.

Ez a sajnálatos helyzet a tejtermékek terén is, amelyeket ma gátlástalanul hamisítanak az ügyeskedő termelők. A szakember elmondása szerint már a parlament előtt van az a törvénytervezet, amely a szélhámosság és csalás bűncselekmények tárgykörébe sorolja az élelmiszerek hamisítását. A cél, hogy a 6248 számú jogszabály tervezet elfogadásra kerüljön és élelmiszer szélhámosság néven szerepeljen az ukrán BTK-ban.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com