Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Összesen öt orosz katona esett ma fogságba Harkivban

Az ukrán katonaság Harkivban több orosz megszállót ejtett fogságba, akik azt hitték, gyakorlatra mennek és nem háborúba.

„Elmentünk gyakorlatra, de becsaptak minket. Most meg itt vagyok (fogságban – UNIAN)”, mondta az egyik fogoly.

Egy másik orosz katona is megerősítette, hogy a parancsnokság küldte őket a háborúba, de ők nem tudtak erről.

„Végül átirányítottak minket a frontvonalba, pedig senki nem akar háborúzni. De azt mondták nekünk, hogy akkor a nép ellenségei leszünk. Mert háború van, és azt mondták, lelőhetnek bennünket. Az egységünk emberei csak haza akarnak menni, és békét akarnak” – mondta egy harmadik orosz katona.
Egy másik fiatal fogoly, az egysége számát sem tudta megmondani, amelyben szolgál. Elmondása szerint tartalékosként sorozták be.

Összesen öt orosz katona esett fogságba ma Harkivban.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com