Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

A mai nap háborús eseményei (összefoglaló)

Az ukrán fegyveres erők több térségből számoltak be hétfőn az orosz csapatoknak okozott veszteségekről, közben polgári áldozatok hozzávetőleges számáról is érkeztek jelentések.

  • Az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolt védő Azov ezred közölte, hogy egy nap alatt 17 orosz katonát öltek meg a harcokban, továbbá megsemmisítettek két orosz harckocsit és egy Raptor típusú hadihajót. Ezenfelül fegyvereket is zsákmányoltak, egyebek mellett RPG-30 és Fagot típusú páncéltörőket, valamint Kord típusú nagykaliberű golyószórót.
    Denisz Prokopenko, az Azov parancsnoka az UNIAN hírügynökség szerint eközben arról is beszámolt, hogy Mariupolban naponta nő a civil áldozatok száma, és mostanra meghaladta a háromezret. Hozzátette, hogy az áldozatok pontos számát senki sem tudja, mert névtelen tömegsírokba temetik el őket. „Sok holttest hever az utcákon temetetlenül, de vannak még túlélők a romba dőlt házak alatt is” – tette hozzá az ezredparancsnok.
  • Este Olekszandr Sztaruh Zaporizzsja megyei kormányzó a Telegram üzenetküldő portálon arról adott hírt, hogy a nap folyamán négy mariupoli gyermek sérült meg, közülük kettő súlyosan, miközben a családjukkal Mariupolból tartottak evakuációs buszon Zaporizzsja felé, és az orosz erők tűz alá vették a menekülőket. A tisztviselő hozzátette, hogy hétfőn az ukrán hatóságok több mint húsz autóbusszal igyekeztek kimenekíteni a helyi lakosokat az evakuálásra létesített folyosókon.
  • Az ukrán vezérkar hétfőn a Facebokon azt állította, hogy az ukrán erők felrobbantottak egy Tor M1 típusú légvédelmi rakétarendszert. Azt nem közölték, hogy hol.

  • A kelet-ukrajnai hadműveleti-taktikai csoport hétfőn közölte, hogy vasárnap megsemmisítettek egy modern RB-341V típusú elektronikai zavaró állomást, amelyről fotót is közzétettek a Facebook-oldalukon. Az RB-341V (Lir-3) elektronikai zavaró állomás rendeltetése „mobiltelefon-hálózatok megfigyelése, az adattovábbítás lehallgatása, rögzítése, mobil adótornyok rendszerazonosítói, földrajzi helyzetének azonosítása, valamint az elfogott adatok továbbítása”. A elektronikai hadviselési rendszer Orlan-10 típusú drónnal, azaz pilóta nélküli repülőeszközzel van felszerelve.
  • Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója a Telegram üzenetküldő portálon arról számolt be, hogy a dél-ukrajnai Mikolajiv megyében az ukrán erők felszabadítottak egy falut. A közlés eszerint az orosz katonák óvodába vették be magukat. A tanácsadó szerint az oroszok személyi veszteségeket szenvedtek el, az ukrán csapatok fegyvereket, felszereléseket és dokumentumokat foglaltak le.
  • Vitalij Klicsko kijevi polgármester eközben hétfőn azt közölte, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborújának február 24-i kezdete óta mostanáig 65 polgári személy vesztette életét az ukrán fővárosban és csaknem háromszázan sérültek meg.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök európai közszolgálati műsorszolgáltatóknak adott hétfői interjújában ultimátumnak nevezte az orosz javaslatokat, és leszögezte, hogy ezek elfogadhatatlanok Ukrajna számára. „Mindannyiunkat el kell pusztítaniuk, akkor teljesül az ultimátumuk” – jelentette ki az elnök hangsúlyozva, hogy például Harkivot, Mariupolt vagy Kijevet feladni sem ő, sem az ott élők nem hajlandók. Az UNIAN emlékeztetett arra, hogy a Kreml fő követelései Ukrajna semleges státusa, a Krím Oroszországhoz tartozásának és a kelet-ukrajnai szakadár „népköztársaságok” függetlenségének elismerése. Ezekből kizárólag az ország semlegességébe hajlandó Kijev beleegyezni.
  • A Szuszpilne ukrán hírportálnak hétfőn este adott interjújában az államfő kijelentette, hogy az orosz féllel folytatott tárgyalásokon elfogadott kompromisszumokat Ukrajna lakosságának népszavazáson kell véglegesítenie. „Kész vagyok beleegyezni bármibe, ha a népünk is velem tart” – fogalmazott Zelenszkij.
  • Az elnök szerint a NATO azért nem veszi fel Ukrajnát a tagjai közé, mert fél Oroszországtól. Szavai szerint vannak viszont olyan országok, amelyek nem adhatnak Ukrajnának NATO-tagságot, de garantálnák a biztonságát és készek mindent megtenni, amely a NATO kötelessége lenne, ha Ukrajna tagja volna a szövetségnek. Egy effajta garancia-vállalást Zelenszkij megfelelő kompromisszumnak tart a NATO-csatlakozási célkitűzés feladásáért cserében.
  • Közben hétfő esti videoüzenetében az ukrán elnök az ellenállás folytatására buzdította az ukrán városok lakóit.

Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com