A háború kitörése óta az orosz köztévé meglehetősen nagy formában van, ami a folyamatos fenyegetőzést illeti.
Az orosz állami televízióban pedig most ismételten az atomfegyverekről beszéltek, szerintük ugyanis Vlagyimir Putyin kénytelen lesz bevetni Oroszország taktikai atomfegyvereit, ha Finnországban és Svédországban NATO-bázis létesül – idézte az LBC News.
Egyelőre még nem nevezhető biztosnak, hogy a finnek és a svédek csatlakoznak, ugyanis a NATO egyik legbefolyásosabb és legnagyobb hadsereggel rendelkező tagállama, Törökország mereven ellenzi az északiak csatlakozását.
Amennyiben viszont Erdogan megenyhül és csatlakoznak, akkor megvalósul Putyin egyik rémálma, miszerint az Ukrajna elleni háborúval nemhogy meggyengítette, hanem csak bővítette az észak-atlanti fegyveres szervezetet.
Eleve az inváziót is azzal próbálta legitimálni, hogy Ukrajna csatlakozása a NATO-ba egy kvázi lételemi fenyegetés lenne Moszkvának. Finnország csatlakozása viszont 1300 kilométerrel hosszabbítaná meg, a NATO-orosz határt, amely kétségtelenül így félrekalkuláció Putyin részéről.
Az orosz köztévé viszont azonnal kapott az alkalmon, hogy ismét hencegjen az ország atomfegyver-arzenáljával. Ezúttal a svédek és a finnek NATO-csatlakozása kapcsán játszottak el a gondolattal, hogy a taktikai atomfegyverek éles bevetésben vehetnek részt.
Ahogyan az orosz propaganda-csatornán fogalmaztak, a svédek és a finnek hivatalos indoka a félelem volt a NATO-csatlakozásra, viszont gondolják már kétszer, mivel a fegyveres szervezetben csak még nagyobb félelmet hoznak a nyakukra:
„Ha megjelennek a NATO-bázisok Finnország és Svédország területén, Oroszországnak nem marad választása, mint semlegesítse ezt az egyenlőtlenséget és új fenyegetést azzal, hogy beveti a taktikai atomfegyvereit”
Ezt már meg lehetett szokni az orosz kommunikációtól, nemrég Dimitrij Medvegyev volt elnök beszélt arról, hogy a két északi ország csatlakozása esetén atomfegyvereket, Iszkandereket és hiperszonikus rakétákat vihetnek Kalinyingrádba.
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- További háborús hírek